fuvarozás

Év végig minden elemében elektronizálják az ekáert

2017.04.24.

- Év végéig az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) minden elemét elektronizálják a tervek szerint - közölte Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára Egerben, a Magyar Vámügyi Szövetség tavaszi konferenciája alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Vizsy József, a főként a vámokról és az adózásról szóló konferenciát szervező szövetség elnöke az MTI kérdésére elmondta: a pénteken és szombaton megrendezett tanácskozáson egyebek mellett elemzik az ekáer működésének tapasztalatait, részben azért, mert a környező országokban is bevezettek már hasonló rendszereket, például Lengyelországban és Romániában, Szlovákia pedig tervezi bevezetését.


Vizsy József úgy vélte, az ekáer mindenhol bejáratódott és jól működik, s bár a bevezetési utáni időszakban voltak problémák, ezeket már megoldották. Molnár Tamás a NAV formálódó új stratégiájáról elmondta: a csütörtöki kormányinfón bejelentett NAV 2.0 stratégia megvalósításával új irányt vesz a hivatal, ám ennek részleteiről nem beszélt, mivel a stratégiában még lehetnek változások.

Az év végén megszületett új jövedéki kódexről elmondta, bevezetését azért halasztotta a kormány július elejére, hogy az ügyfelek tesztelhessék az informatikai rendszereket. Hozzátette, minden gazdálkodónak megadják a lehetőséget arra, hogy felkészüljön a változásokra - hangsúlyozta Molnár Tamás.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..