WRC

Evans egyre közelebb áll a győzelemhez Japánban

2023.11.18.

A walesi versenyző a szombatot is magabiztos előnnyel zárta, így egyre biztosabbnak tűnik, hogy ő szerzi meg a Toyota első hazai győzelmét.

A pénteki szakaszon elért remek eredményei, vagyis a tekintélyesre növelt előnye lehetővé tette Evans számára, hogy szombaton a szárazabb – de néhol még mindig alattomosan csúszós – utakon ne kelljen felesleges kockázatot vállalnia. A nap végén egy ponton még havazni is kezdett, és volt egy váratlan eső is. de a versenyzők megkönnyebbülésére a zápor csak rövid ideig tartott.

 

Evans kockázatkerülő hozzáállása lehetővé tette, hogy Ogier a nap folyamán közel 40 másodperccel csökkentse a hátrányát vele szemben, de a walesi még mindig 75 másodperccel vezet a csapattárs előtt a vasárnapi, hat gyorsasági szakaszból álló döntő ütközet előtt. Akkor vesztett sok időt Evans, amikor váratlanul leszakadt az ég a 14-es gyorsaságin. A 34 éves brit számára szép revans lenne a sorson, ha itt végre nyerne, miután 2022-ben a megsérült kereke miatt Thierry Neuville ölébe hullott a győzelem.

 „Egész jól ment ma” - mondta Evans este. „Nem volt túl kellemes, hogy az utolsó előtti szakaszon esőbe kerültünk, és talán néhány helyen túl óvatosak is voltunk, de ma egyébként is nehéz volt megítélni, hogy milyen sebességgel hajtsunk a jelentős előnyünk miatt. Megint egy elég vegyes napon vagyunk túl a körülmények tekintetében. Sokkal szárazabb volt, mint tegnap, de még mindig nem teljesen. Megpróbáltuk a lehető legjobban kezelni a kockázatot, ami nem könnyű ezeken a szakaszokon, mivel a bukóterek olyan aprók, hogy egy kis megcsúszás is elég ahhoz, hogy problémát okozzon. Próbálunk koncentrálni, és menedzselni azt a különbséget, amink van. Amikor délután a második gyorsaságin elkezdett esni az eső, nem hittem el, de szerencsére gond nélkül átvészeltük. Holnap nagy nap vár ránk: még mindig nem tűnik olyan egyszerűnek a győzelem, és tudjuk, hogy mennyire megterhelőek azok a szakaszok, szóval még messze van a vége.”

A toyotások által teljesen elfoglalt képzeletbeli dobogón a frissen megkoronázott világbajnok, Kalle Rovanperä zárta a sort, 25,6 másodperccel lemaradva Ogier mögött a szombati nap végén. A finn pilótának nem kell aggódnia amiatt, hogy lemarad a dobogóról a szezonzárón, mivel legközelebbi kihívója, Esapekka Lappi közel másfél perccel kullog mögötte a Hyundai-jal. Azaz már nem kullog, mert szombaton végre megtalálta az elvárható  tempót a finn, de a pénteki óvatoskodása miatt még mindig jelentős hátrányban van.

Miután pénteken műszaki hibák hátráltatták, Ott Tänak az M-Sport Ford Pumájával végre feljebb kapaszkodott az élmezőnyben, és az ötödik helyen zárta a napot, végre megelőzve a Rally2 kategória éllovasait. Az utolsó fordos versenyét teljesítő észt versenyzőnek azonban nagyon kell figyelnie a visszapillantó tükröket, mivel a remek tempót diktáló Kacuta Takamoto mindössze 14,9 másodperccel van lemaradva mögötte. Sok időt veszített a japán, amikor pénteken összetörte Toyotáját, de azóta felfelé ívelő pályán van, és eddig hét legjobb időt ért el a hazai gyorsaságikon.

A WRC2-t vezető Andreas Mikkelsen a Skoda Fabia RS Rally2-vel a hetedik helyen végzett, míg az abszolút top10-et a többi WRC2-es menő, Grégoire Munster, Nikolay Gryazin és Kajetan Kajetanowicz tette teljessé. Jelen állás szerint Kajetanowicz jó úton halad a WRC2 Challenger bajnoki cím megszerzése felé.

Thierry Neuville jelentős időbüntetéssel újraindult szombaton, miután a Hyundai-csapatnak sikerült éjjel megjavítania a pénteken összetört i20 N Rally1-et. A belga tét nélkül, visszafogott tempóban ment azután, az egyetlen említésre méltó momentuma az volt, amikor a napi első gyorsaságiján a szervezők hibája miatt utolérte az előfutó autót, és meg is előzte. Ezek után a szakaszt piros zászlóval megszakították és törölték.

Az állás szombat este:

1 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h28m20.8s

2 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m15.0s

3 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m40.6s

4 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +3m09.3s

5 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +3m35.3s

6 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +3m50.2s

7 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia RS Rally2) +5m11.3s

8 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Fiesta Rally2) +5m19.6s

9 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +5m54.6s

10 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia RS Rally2) +12m51.6s

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....