A mai nézőszámokat és a globális médiafelhajtást elnézve hihetetlen, de a Tour de France kicsi, szerény versenyként kezdte. 1903-at írtunk, és a L’Auto nevű francia újság vezetői nehéz döntés előtt álltak. A példányszám mélyrepülésben volt, a lap és a szerkesztőség fennmaradása volt a tét. Úgy döntöttek, hogy előre menekülnek, és kreálnak egy eseményt, amelyről tudósítanak, hogy az emberek vegyék a lapot.

Ez az esemény lett a Tour de France, amely ma már a sportág legnagyobb presztízzsel bíró versenye az olasz Giro d’Italia és a spanyol Vuelta mellett. A szerény kezdetek nemes hagyománnyá értek, hiszen a Tourt azóta minden esztendőben megrendezik – kivéve azokat az éveket, amikor az emberek nem kerékpárversenyekkel, hanem világháborúzással voltak elfoglalva.

1903-ban a szervezők nevezési díjat kértek a versenyzőktől, és hat szakaszból álló versenyt terveztek, és az egyes szakaszok éjszaka startoltak volna el. A futamokat nagyvárosok közelébe tervezték (Párizs mellett, Lyon, Nantes, Bordeaux, Marseille és Toulouse voltak a helyszínek), ám az ötlet hamvába holt, mert a fizikai megterhelés nagysága és a költségek miatt csupán 15-en neveztek.

Így az első Tour-t már azelőtt áttervezték, hogy elrajtolt volna: minden versenyző, aki az összes szakaszon elérte a 20 km/órás átlagsebességet, egy gyári munkás napi bérének megfelelő fizetséget kapott. A nevezési díjat megfelezték, a napi szakaszgyőzelmek 3.000 frankot értek, még az összetett bajnoki címért 12 ezer járt. Így a bajnok nagyjából hatszor annyit kapott kézhez, mint egy gyári munkás éves jövedelme. A nevezők száma természetesen megsokszorozódott, és a L’Auto megkapta azt a felhajtást, amivel elérte a lap túlélését (az újság a mai napig létezik, jogutódja a neves L’Equipe).

Ugorjunk előre az időben, amikor a versenyzők teljesítménye mellett a televízió élőben mutatta meg nekünk, hogy mennyit fejlődött az esemény szervezettsége. Kerékpárokkal, pótalkatrészekkel megrakott kísérőautók, verseny közben átadott vizes kulacsok, villámgyors kerékcserék, a versenyzőket követő, villogó lámpákkal felszerelt motorok és a tömeg ovációja az út mentén – ez a látványosság emberek millióit ülteti a tévé elé.

A PEUGEOT sem habozott: beállt az esemény támogatói közé, és korabeli palettájának legjobb járműveit biztosította a csapatok, az újságírók és a versenyigazgató számára. A márka az új 203-as modell bevezetése kapcsán néhány nyitható tetejű autót biztosított a versenyigazgató és újságírók számára.

A Peugeot 1954-ben még tovább ment, és megalkotta a 203 Tour de France Cabriolet modellt. Ma azt mondanánk, hogy korlátozott darabszámban készülő különlegesség volt, hiszen két év alatt mindössze 16 példány készült, és kizárólag a versenyre benevező csapatok igazgatói használták. A 203 Tour de France Cabriolet ikonikus jármű lett: oldalain nem voltak ajtók, viszont kapott két hosszanti bukókeretet, amelyekre ponyvát lehetett feszíteni, ha esett, vagy bicikliket lehetett szállítani rajtuk.

A csomagtartó nyílása rendkívül kicsi volt, mivel a hátsó részt kerékpártartó állvány borította. Az összes példány fehér volt, és a Tour-t ekkor szervező két napilap logója díszítette őket. Ahogy minden különleges PEUGEOT, ezek is a Párizs melletti Garenne-Colombes-i karosszériaépítő műhelyben készültek. Az alapot az erősített szerkezetű kabrió adta, és annyira bevált, hogy egészen a 60-as évek közepéig szolgálatban maradt.

Az 50-es évek második felében megjelent a 403-as szedán és kabrió is, amelyek a 203-asok mellett szolgáltak a Tour karavánjában. Különösen híressé vált az a két 403 kabrió, amelyet a Chapron műhely alakított át a versenyigazgató kérésére. A cél az volt, hogy négy felnőtt is kényelmesen állhasson az autóban. Ezt úgy oldották meg, hogy a C oszlopot a lehető legmesszebbre tolták hátra, és új szerkezetet alkottak a zárt tető megtartására.

A versenyigazgató autója élénkvörös fényezést kapott, belsejébe pedig külön zsebek kerültek térképek és iratok tárolására. Ez volt az egyetlen jármű, amely szabadon mozoghatott a versenyzők között. A versenyigazgató a vezető mögötti hátsó ülésen foglalt helyet, mellette gyakran hírességek ültek – színészek, politikusok vagy sportolók.

1960-ban a Peugeot bemutatta a 404-est, és megsokszorozta a márka jelenlétét a Touron: már nemcsak a versenyigazgató, hanem az újságírók és a csapatok is Peugeot-kat használtak. A PEUGEOT 404 gyakorlatilag minden változatban jelen volt - szedán, kombi és kabrió –, és valamennyi a verseny sajátos igényei szerint lett átalakítva. A versenyigazgató autója vörös szedán volt fehér tetőkerettel és hosszú, nyitható vászontetővel, a csapatkocsik fehérek voltak. A hátsó ajtókról levágták az ablakkeretet, hogy menet közben a személyzet könnyebben ki tudjon hajolni a versenyzőhöz, ha segítségre volt szüksége.

1969-ben jelent meg először a Touron a PEUGEOT 504-es. A versenyigazgató új autója ismét vörös volt, fehér tetővel és nyitható vászontetővel, és minden csapat fehér 504-est kapott kísérőautónak. E modell azért lett különösen népszerű, mert utastere nagyon tágas volt.

1975 tavaszán a PEUGEOT új zászlóshajójával, a még sorozatgyártás előtt álló, V6-os 604-essel lepte meg az igazgatót. Azért döntött így a márka, mert a Tour egyre népszerűbb lett, reklámértéke hatalmas volt, és a Peugeot riválisai előbb kopogtattak, majd hangosan dörömböltek a Tour szervezőinek ajtaján, hogy az ő autóik is képernyőre kerülhessenek.

Jacques Goddet, az akkori versenyigazgató, a híres párizsi karosszériaépítőhöz, Lecoque-hoz küldte a 604-est, amely itt szokás szerint csúsztatható vászontetőt kapott, a tetőkeretre pedig kapaszkodókat csavaroztak, hogy az utasok állva is biztonságosan utazhassanak. A tetőre narancssárga villogót és reklámtartó szerkezetet szereltek, míg a géptetőn lévő antennák segítségével a rádiókapcsolat is biztosított volt az igazgató és a versenybírák között.

Mivel sokszor nem volt idő és lehetőség megállni, az autót egy „fiziológiai szükségleteket” kielégítő felszereléssel is ellátták. Ez a konkrét példány a jelenleg ismert legalacsonyabb alvázszámú PEUGEOT 604-es, és épen magmaradt: a Galerie PEUGEOT gyűjteményében tekinthető meg az olaszországi San Gimignanóban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!