járműértékesítés

Ezek Szlovákia kedvenc autói

2022.02.01.

A 2019-es évhez képest a Škoda Octavia eladása majdnem 40 százalékkal zuhant, ez pedig a legnépszerűbb autók listáján betöltött helyezésén is meglátszott - írja a parameter.sk

Tavaly tavasszal mindenki azt hihette, hogy a koronavírus-járvány okozta krízist magunk mögött tudhatjuk, az autóeladás és -gyártás a járványidőszak előtti rekordokat döngette, de aztán a Covid erősebben tért vissza, a gyártóknak pedig a félvezetőhiány, valamint a nyersanyagár-emelkedés okozta válsággal kellett szembenézniük. Ennek köszönhetően globálisan milliókkal esett vissza az autóeladás és -gyártás, főként ami az alacsony, illetve alsó középosztályt illeti.

Élen a Hyundai

Amíg 2020-ban 18 245 modellt adtak el Szlovákiában az alsó középosztályba tartozók közül, addig tavaly már csak 17 520-at, ami nem egész 4 százalékos esést jelent. Az alacsonyabb osztályban 19,3 százalékos évközi csökkenést jegyeztek fel. Az SUV-k viszont jól teljesítettek – tavaly több ilyen modellt adtak el, mint az említett két kategóriából összesen.

A chiphiány a nálunk legnépszerűbb márkát, a Škodát is sújtotta, amely így világviszonylatban 300 ezerrel kevesebb autót gyártott le, egyes modelljeivel kapcsolatban pedig nőtt a várakozási idő. Például, ha valaki tavaly rendelt egy Octaviát, akkor előfordulhat, hogy csak 2023-ban kapja meg. Az ázsiai autógyártókat viszont kevésbé sújtotta a félvezetőhiány, így egymás után termelték modelljeiket a piacra.

Tavaly Szlovákiában a 15 legnépszerűbb autó listájának harmadát ázsiai jármű tette ki, és évközi viszonylatban egyik sem rontott helyezésén. Sőt, a Hyundai i30 meg tudta előzni nagy riválisát, a Škoda Octaviát, így az alsó középosztály királyának mondhatja magát. Összehasonlításképpen: 2020-ban az Octavia 3997 eladott darabbal vezette a listát az alsó középosztályban, miközben 1461 darabos előnnyel állt a második Hyundai i30 előtt. A 2019-es erős évhez képest tavaly kereken kétezerrel kevesebb Octaviát adtak el, ami 38,3 százalékos esést jelent.

A listán a legnagyobb lépést a Citroen C4 könyvelheti el, amely évközi viszonylatban majdnem negyven helyet javított az eladási listán, ezzel a hetedik pozíciót megszerezve.



Íme, 2021 legkelendőbb alsó középkategóriás modellje Szlovákiában:

  Modell Eladott darab
1. Hyundai i30 3479
2. Škoda Octavia 3218
3. Kia Ceed 2541
4. Škoda Scala 1908
5. Toyota Corolla 1433
6. VW Golf 1208
7. Citroen C4 694
8. Kia Proceed 527
9. Seat Leon 322
10. Peugeot 308 321
11. Mazda 3 239
12. Renault Megane 204
13. Audi A3 194
14. Opel Astra 167
15. Fiat Tipo  141

 

Forrás: parameter.sk

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....