francia autópiac

Ezeket az autókat veszik a franciák

2020.08.15.

Júniusban kezdett magára találni a francia autópiac. Míg a tavaly júniusi autópiac 8,9 százalékos esésben volt, addig az idei, a koronavírus utáni júniusban a tavalyihoz képest még nőttek is 1,24 százalékkal az autóeladások.

 

A francia autógyártók és importőrök között jelentősek az eltérések, vannak, akiknek nagyon ment az üzlet, mások pont az ellenkezőjét tapasztalhatták meg. A franciák között egyértelmű nyertes a Renault, amely minden tekintetben - kivéve az Alpine sportmárkát - javultak az eladásai. A Dacia és az anyavállalata együtt elérte a piaci részesedés 30 százalékát. A Clio kihasználta a márka lendületét és letaszította a trónról a Peugeot 208-as modelljét. A Captur továbbra is igen menő és a top 10-ben az elektromos Zoe is helyet kapott. A Sandero negyedik, a Twingo hatodik helye jelzi, hogy leginkább a kiskereskedelem, azaz a magánvásárlók tértek vissza a francia autópiacra.

New ZOE_030

A PSA-csoport márkái kevésbé teljesítettek jól. A DS megtorpant, a márkával kapcsolatban az viszont jó hír, hogy vezeti az európai kibocsátási márkarangsort. Érdekes, hogy az elmúlt hónapban a nagyobb és drágább DS 7 Crossback modellből többet adtak el, mint a DS 3 Crossbackből. Az új 2008-as Peugeot jobban fogy, mint a 3008-as, a Citroen modelljei inkább a top 20 második felében jeleskednek, az új Corsa még nem talált magára, a Polo és a Fiesta is megelőzte.

A Toyota jobban teljesít, mint valaha, mind júniusban, mind éves szinten pozitív eredményt ért el. A piaci részesedése a 2018-as 4,4 százalékról 2020-ban 5,9 százalékra nőtt, ami igen figyelemre méltó növekedés. Hasonló fejlődést figyelhetünk meg a Mercedes-Benz, a Hyundai, a Kia vagy a Volvo esetében. A Ford is fellendülőben van, a márkát az újdonság Puma eladásai húzzák, a kis szabadidő-autóból az elmúlt hónapban több mint kétezret vettek Franciaországban.

Ellenkező a helyzet a BMW és a VW-csoportok esetében. Előbbi eladásai tavaly 25 százalékkal estek vissza, míg a Volkswagen márkái viszonylag jól teljesítettek tavaly, ám idén egyiknek sem megy a szekér.

C5 Aircross

Top 20 modell júniusban Franciaországban

  1. Renault Clio V (14 602 autó)
  2. Renault Captur (9802)
  3. Peugeot 208 (9689)
  4. Dacia Sandero (9144)
  5. Peugeot 2008 (8695)
  6. Renault Twingo (8500)
  7. Citroën C3 (7013)
  8. Renault Zoé (6011)
  9. Dacia Duster (5280)
  10. Toyota Yaris (5190)
  11. Peugeot 3008 (5093)
  12. Renault Clio IV (3998)
  13. Peugeot 308 (3778)
  14. Renault Megane (3723)
  15. Citroën C3 Aircross (3618)
  16. Citroën C5 Aircross (3493)
  17. Volkswagen Polo (3396)
  18. Ford Fiesta (3025)
  19. Opel Corsa (2753)
  20. Peugeot 108 (2688)

 

Top 10 márka júniusban Franciaországban

  1. Renault (54 961 autó)
  2. Peugeot (34 508)
  3. Citroën (20 929)
  4. Dacia (16574)
  5. Volkswagen (13 714)
  6. Toyota (11 361)
  7. Ford (9810)
  8. Mercedes (9392)
  9. BMW (6156)
  10. Audi (6142)

 

Top 10 márka 2020-ban (I-VI. hó) Franciaországban

  1. Renault (146 123 autó)
  2. Peugeot (127 912)
  3. Citroën (73 773)
  4. Dacia (40 731)
  5. Volkswagen 40 123)
  6. Toyota (39 576)
  7. Ford (24 516)
  8. Mercedes (21 564)
  9. Opel (20 163)
  10. BMW (19 338)

 

Forrás: CCFA

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..