J.D. Power

Ezeknek a márkáknak vannak a leghűségesebb ügyfelei

2024.10.09.

A hagyományosan jó ügyfélhűségnek örvendő márkák bővíteni tudták ügyfélbázisukat, míg a többiek stagnáltak – így összegezte legutóbbi kutatásának eredményét a J. D. Power piacelemző szervezet.

Az idén hatodik alkalommal lebonyolított márkahűség-kutatás (Brand Loyalty Study) során a J. D. Power szakértői azt vizsgálják, hogy azok az ügyfelek, akik régi autójuk beszámíttatásával vásároltak újat, megmaradtak-e az eredeti márkánál, vagy újra váltottak, függetlenül a leadott autó életkorától. A félreértések elkerülése érdekében kizárólag márkakereskedésekben megrendelt, vadonatúj autók vásárlásait elemezték, méghozzá öt szegmensben: prémium-személyautók és -szabadidőjárművek, tömegpiaci személyautók és szabadidőjárművek, valamint pickupok.

Az elmúlt években, amikor a koronavírus-pandémia, majd a félvezetőhiány miatt jelentősen megnőttek a szállítási idők, az ügyfelek kétféleképpen reagáltak. Azoknál a márkáknál, ahol egyébként sem volt átlag feletti az ügyfelek hűsége, jelentősen visszaesett a visszatérő vevők aránya – az emberek azt vásároltak, ami épp kapható volt. A márkahűség tekintetében hagyományosan erős autógyártók sem adtak el több autót, ám más okokból: az ő ügyfeleik inkább elhalasztották a tervezett vásárlást, és kivártak, csak hogy bevált márkájuknál maradhassanak.

Mostanra a készletek és a szállítási idők a legtöbb autógyártónál normalizálódtak, az ügyfelek pedig kezdenek visszatérni kedvenc márkáikhoz. A legtöbb autógyártónál ez nem járt az eladások növekedésével, az olyan, hagyományosan erős márkáknál viszont, mint a Toyota vagy a Lexus, jelentősen megugrottak a beszámítások.

A 2023 szeptembere és 2024 augusztusa közötti tranzakciók elemzéséből kiderült, hogy:

  • a Porsche már harmadik egymást követő évben áll a prémiumautók tulajdonosai között a legelőkelőbb helyen, 57,5%-os hűséggel. A második helyen a Mercedes-Benz (49,0%) áll.
  • a Lexus a prémium SUV-tulajdonosok körében a legmagasabb, 60,2%-os hűséggel. A BMW (55,8%) a második helyen áll.
  • a tömegpiaci márkájú személygépkocsik tulajdonosai között a Toyota a harmadik egymást követő évben áll a legmagasabb helyen, 62,5%-os hűségmutatóval. A Honda (58,8%) a második helyen áll.
  • a tömegpiaci márkájú SUV-tulajdonosok körében a Honda áll a legmagasabb helyen, 64,2%-os lojalitási aránnyal. A Subaru (62,6%) a második helyen áll.
  • a Ford már harmadik egymást követő évben áll a legmagasabb helyen a pickup-tulajdonosok körében, 65,1%-os hűségmutatóval - ez a legmagasabb hűségmutató a tanulmányban. A Toyota (60,8%) a második helyen áll.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....