MotoGP

A HUMDA csődje miatt tárgyalni kell a jövőről a MotoGP jogtulajdonosával

2026.06.04.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a gyorsaságimotoros-világbajnokság hétvégén sorra kerülő balatonfőkajári futamának keretében promóterként tárgyalni fognak a versenysorozat jogtulajdonosával a Magyar Nagydíj jövőjéről.

A sportvezető erről szerda reggel, az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában beszélt, hozzátéve, hogy az egyeztetésen valószínűleg ott lesz majd a sportért felelős államtitkár, valamint a belügyminiszter is, akihez a sport tartozik a jelenlegi kormányban.

Gyulay Zsolt. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

"Volt egy tízéves szerződés egy olyan céggel, amely most felszámolás alatt van, ezért mi beugrottunk és sikerült erre az évre leszerződni a versenyhétvége lebonyolításáról. A jövő ugyanakkor nagy kérdés, a MotoGP mindenképpen szeretne a Hungaroringre jönni, de a mogyoródi pálya jelenleg nem alkalmas motoversenyek rendezésére" - fogalmazott Gyulay.

Hangsúlyozta, mivel a Hungaroringen minden évben sor kerül a Forma-1-es Magyar Nagydíjra, így Budapest közvetlen környezetében már van egy nagy világesemény, ebből a szempontból is jó, hogy a gyorsaságimotorosok királykategóriájának viadalait a Balaton mellett rendezik.

"A HUMDA csődbe menetele után a Dorna kérésére lettünk mi az idei esemény promóterei. Ennek részben az is az oka, hogy a Forma-1 jogtulajdonosa, a Liberty Media többségi tulajdonosa a Dornának. A kormányrendelet március végén jelölte ki a Hungaroring Sport Zrt.-t a feladatokra, így április elején kezdhettük el árulni a jegyeket, amelyek a rövid idő ellenére jól fogynak, azt gondolom, hogy bőven 10 ezer fő fölött, vagy akár még többen lesznek a Balaton Parkban a nézőtéren" - nyilatkozta Gyulay Zsolt.

A szakember elmondta, az egy hónappal ezelőtt szintén Balatonfőkajáron megrendezett Superbike világbajnoki fordulón is ők voltak a promóterek, és ahhoz képest, hogy mennyire későn kapták meg a feladatot, a Balaton Park Circuittel és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) közösen sikeresen le tudták bonyolítani az eseményt.

"Részünkről mindenki ott van már Balatonfőkajáron és a Dorna szakemberei is megérkeztek már. Egyelőre mindenki elégedett, amennyi lelátóra szükség lesz a hétvégén, azt a szervezők felállították, az érdeklődőket pedig sok kísérőrendezvénnyel, például különböző motoros bemutatókkal és színpadi programokkal várjuk. Előnyös, hogy most nem a balatoni főszezonban, hanem az előszezonban rendezzük meg a versenyt, ez egyébként kérés is volt az ottani régióból" - mondta Gyulay.

A gyorsaságimotoros-vb Magyar Nagydíjának hivatalos programja pénteken szabadedzésekkel kezdődik, szombaton pedig az időmérőket és a MotoGP sprintfutamát rendezik.

Vasárnap 11 órától a Moto3 géposztály, 12.15-től a Moto2 mezőnye, 14 órától pedig a MotoGP versenyez a Balaton Parkban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....