Dakar

Ezer lóerős hibrid teherautó a 2022-es Dakaron

2021.11.08.

Elkészült a Hino Motors versenyteherautója, amellyel Szugavara Teruhito januárban huszonkettedszer vág neki a Dakar-ralinak. A különlegesen felkészített jármű hibrid hajtásláncot kapott.

Túlzás nélkül állíthatjuk: Szugavara Teruhito nélkül nincs Dakar-rali. A jövőre ötven éves versenyző eddig huszonegy alkalommal vett részt a világ legkeményebb terepraliján, ebből tizenötször pilótaként. Ebből a tizenötből tízszer az összesítésben a Top 10-ben végzett, illetve az elmúlt tizenhárom évben verhetetlen volt a 10 liter alatti lökettérfogatú versenyteherautók mezőnyében.

Teruhito-szan igazi legenda, méltó utóda édesapjának, Szugavara Josimaszának, aki 36 Dakar-ralin vett részt, méghozzá kihagyás nélkül, és ezzel a Guinness világrekordok könyvébe is bekerült. Az apát nem nem könnyű felülmúlni, ám fia most olyasvalamire készül, ami nem adatott meg édesapjának: hibrid versenyautóval indul a jövő évi, 2022-es Dakaron.

Az alapokat az a versenykamion adja, amellyel a Hino Team Sugawara 2020-ban versenyzett, ám minden porcikájában átdolgozták. A belső égésű motor újonnan kifejlesztett, kiemelkedő hatásfokú turbófeltöltőjének köszönhetően 800 lóerőt ad le. Ehhez jön hozzá a villanymotor, amely a Hino Motors tájékoztatása szerint kondenzátorból nyeri a működéséhez szükséges energiát.

A komplett hibrid hajtáslánc rendszerteljesítménye meghaladja az 1000 lóerőt, ám talán ennél is fontosabb, hogy a nagyteljesítményű villanymotor késlekedés nélkül fejti ki erejét, így dinamikusabbá, robbanékonyabbá téve a jármű vezethetőségét. Ebben a villámgyorsan kapcsoló, automata verseny-sebességváltó, valamint az alumínium és üvegszálas kompozit panelek alkalmazásával könnyített karosszéria is szerepet játszik.

A csapat az októberi tesztelések során elvégezte a hibrid hajtáslánc, az automata sebességváltó és a felfüggesztés finomhangolását. A jármű gyorsítóképessége „drámai mértékben javult”, számolt be a fejleményekről Szugavara Teruhito csapatfőnök és pilóta, hozzátéve, hogy a Hino 600-asra épülő hibrid modell sebessége több mint bizakodásra ad okot. „Alig várjuk, hogy magasabb kategóriákban induló versenytársainkkal összemérhessük az erőnket.” – tette hozzá a csapat első számú embere.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....