Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság

Ezerkilencszáz gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.10.08.

210 ezer forintos bírságra számíthat az az autós, aki 50 kilométer/óra helyett 111-gyel hajtott.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1911-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint.

Az a sofőr, aki 90 km/h helyett 168-cal közlekedett, 210 ezer forintos bírságra számíthat, illetve ugyanennyit kell fizetnie annak az autóvezetőnek is, aki 50 helyett 111-gyel hajtott.

A vármegyében egy hét alatt 65 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben húszan sérültek meg. Az egyenruhások 20 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.

A kecskeméti rendőrök múlt pénteken széles körű ittasság-ellenőrzést tartottak a vármegyeszékhelyen. Az egyenruhások 500-nál is több autóvezetőt ellenőriztek, és a szonda mindenkinél negatív eredményt mutatott!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.12
A rendkívül limitált, 30 példányban készülő, V8-as biturbó motorral hajtott AMG 646....
2026.09.12
Meglőtt egy rendőrt, majd annak szolgálati autójával menekült el egy 21 éves férfi péntek reggel....
2026.09.12
A már nyugdíjazott bajor roadstert alakították át közel 300 km/órás csúcssebességre képes....
2026.09.12
Több száz kiemelt partner, a hazai autós média színe-java és a Toyota & Lexus márkák legnagyobb....
2026.09.12
Oliver Solberg megfontolt és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a rendkívül változékony....
2026.09.12
Nem mindennapi jelenetet rögzítettek szerdán Zuglóban, a Gizella úton. Egy billencses teherautó....
2026.09.12
Az összetett világbajnoki pontversenyben éllovas Andrea Kimi Antonelli volt a leggyorsabb a Forma-1....
2026.09.12
A keyless rendszer (kulcs nélküli indítás és nyitás) egy olyan kényelmi technológia, amely lehetővé....
2026.09.11
A barátom csak nem ver át… ..
2026.09.11
Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó....