kgfb-díjak

Ezért emelkedik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja

2019.11.10.

November 2-án közzétették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások új tarifáit. A legkedvezőbb díjakra ezúttal is azok számíthatnak, akik évek óta balesetmentesen közlekednek, és a B10-es, azaz a legjobb Bonus-Malus-besorolással rendelkeznek - írja a hirado.hu.

Minden ötödik autós novemberben dönthet arról, hogy új kötelező biztosítást köt-e a járművére. A biztosítóknak a 2020-ra vonatkozó ajánlatukról legkésőbb november 11-ig kell tájékoztatniuk az ügyfeleket, akik az interneten már ezt megelőzően is tájékozódhatnak.

Ha valaki biztosítót akar váltani, legkésőbb december 1-ig kell felmondania a szerződését, majd az év végéig kell megkötnie az újat.„Évről évre csökken, de még mindig jelentős, 1,1 millió autós az, akinek január 1-én van a biztosítási évfordulója” – mondta Pap Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetség (FBAMSZ) elnökségi tagja az M1 Summa című műsorában.

Egy átlagos kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási díj 29 200 forint lesz, ami közel 15%-os emelkedést jelent. Papp Lajos hozzátette, ez az emelkedés megfelel a szakma várakozásainak. "A drágulás két fő oka az átlagosnál több idei baleset, és az ezzel összefüggő autószerelői munkák növekvő anyag- és bárköltsége" - indokolt a FBAMSZ elnökségi tagja.

A személyi sérülésekre egyre magasabb összegeket fizetnek ki a biztosító társaságok, így elkerülhetetlen volt a biztosítási díjak emelkedése is, hiszen a kárkifizetések mellett az egyre dráguló javításokat is fedezniük kell a befolyó összegből.

Kedvezőbb díj a balesetmentes sofőröknek

A legkedvezőbb díjakra ezúttal is azok számíthatnak, akik évek óta balesetmentesen közlekednek, és a B10-es, azaz a legjobb Bonus-Malus-besorolással rendelkeznek. Szakértők szerint idén sem kell elhamarkodottan, az első napokban váltani, mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld.

Papp Lajos elmondta a biztosítók értesítik az ügyfeleiket arról, hogy a meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuknak éves díja mennyi lesz a következő évre. Hozzátette, úgy gondolja, csak ezt követően érdemes összehasonlító oldalakon tájékozódni, megnézni, hogy más társaságok mit kínálnak.

„Különösen igaz lehet azokra, akik kárt okoztak az elmúlt időszakban, hiszen ők számíthatnak egy komolyabb díjemelésre” – tanácsolta a FBAMSZ elnökségi tagja

Érdemes Casco-biztosítást kötni

„A kötelező biztosítások mellett érdemes Casco-biztosítást is kötnie azoknak, akik korábban ezt nem tették meg” – javasolja Papp Lajos. Ő úgy számol, hogy az összes autós 2 százaléka biztosítja be magát a lopáskárra, illetve a saját járművében maga által okozott károk ellen.

Hozzátette: körülbelül 800 ezer embernek van Casco-biztosítása, ami az teljes gépjárműpark nem egészen 20 százaléka. „Ez az arány nagyon alacsony a nemzetközi összehasonlításban, külföldön durván ennek a duplájával lehet számolni” – mondta.

Kiemelte, a Casco-biztosítások területén is igen komoly verseny van a biztosítók között ezért emlékeztet, hogy nem csak teljeskörű Cascók vannak, az idősebb gépjárművel rendelkezők is választhatnak olyan Casco-biztosítást, ami segít egy esetleges káresemény bekövetkeztekor.

Az érintett autósok november végéig dönthetnek az új kötelező biztosításukról. Az elmúlt évek tapasztalata szerint a járművezetők 10%-a vált biztosítót ebben az időszakban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
Öt világbajnoki címmel évtizedeken át rekorder volt és nemcsak a Forma 1-ben vált legendává Fangio....
2025.12.06
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban bejelentette, hogy jelentősen enyhíteni kívánja....
2025.12.06
A Skoda fontos mérföldkőhöz érkezett: a vállalat bejelentette, hogy a Mladá Boleslav-i gyárban....
2025.12.06
A Vision Meta Turismo ötvözi a szedánok és a SUV-ok előnyeit, és bemutatja a koreai márka következő....
2025.12.06
A kínai Dongfeng autógyártó bemutatta az eπ 007 szedán legújabb változatát, amely nemcsak hazai,....
2025.12.06
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte két....
2025.12.06
A vállalat megkezdi az Audi Q5 és Audi A6 modelljeihez továbbfejlesztett, 299 lóerős V6 TDI-k....
2025.12.06
A Mercedes brit pilótája egy hajszállal bizonyult a leggyorsabbnak szombaton a Forma-1-es....
2025.12.06
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton....
2025.12.06
Több millió autósnak lett volna óriási pluszkiadás az évenkénti műszaki vizsga. ..