Az, hogy mennyire ragaszkodunk a saját autóhoz, nagyban függ attól, hogy hol lakunk. Az ICDP témába vágó felmérése nem hozott meglepetést. Ahogy sejtheti az ember, a nagyvárosok központjaiban élők ragaszkodnak a legkevésbé a saját járműhöz, míg a falvakban élők között a legnagyob az aránya (73%) azoknak, akik semmi esetre sem mondanának le a saját autóról.

Az életkor szerinti megoszlás is úgy alakul, ahogy azt várná az ember. A fiatalok (17-34 közöttiek) nem meglepő módon kevésbé érzik úgy, hogy mindenképpen szükségük van a saját autójukra (mindössze 30%-uk válaszolt így az ICDP felmérése során), míg a 65 év felettiek közel 90%-a ragaszkodik járművéhez.

A fentiek persze teljesen érthetőek és valójában felmérés sem kellene ahhoz, hogy az ember józan eszét használva megtippelje ezeket az eredményeket. De érdemes kicsit a dolgok mélyére ásni és megnézni, vajon milyen indokok merülnek fel, amikor valaki a saját autó elengedhetetlensége mellett érvel.

A fiatalok, középkorúak között is sokan voltak, akik alapvető fontosságúnak és nélkülözhetetlennek ítélték a saját autó meglétét. Köztük sokan voltak, akik nemrég váltak szülővé. És hogy miért kell a fiatal szülőknek saját autó? Azért, hogy ne kelljen folyamatosan ki-be szerelni a gyerekülést. Persze, néhány perc, de elképesztően idegörlő feladat tud lenni, különsen, ha nem egy, hanem kettő vagy három lurkó ülését kell beapplikálni szinte minden nap egy másik, például car-sharing autóba.

Bár sokszor mondják, hogy a car-sharing egészen olcsó megoldás tud lenni bizonyos élethelyzetekben, adott esetben óriási költségeket is jelenthet, ha épp balul sül el valami. Ha a saját autónkat meghúzzuk, legfeljebb bánkódunk rajta, majd elvisszük a fényezőhöz, aki egy kis karc esetén egészen jutányos áron eltünteti a sérülést. Ezzel szemben egy car-sharing autó esetében bármilyen sérülés okozása esetén meg kell fizetnünk a biztosítás önrészét, ami nem hangzik ijesztően, de annál inkább átgondoluk, hogy bevállaljuk-e a dolgot, ha elolvassuk az szolgáltatók általános szerzőséi feltételeit, melyekben jellemzően szerepel egy minimum összeg (többnyire 100.000 forint) a sérülés mértékétől függően. Tehát ha 20.000 forint mértékű kárt okoztunk, nem 2.000 forintot fizetünk, hanem 100.000-t.

Bár a magyar car-sharing szolgáltatók autói relative jól karban vannak tartva, nyugaton, különösen a párizsi Autolib szolgáltató esetében rendkívül komoly problémákat okoz a szemét és a kosz, amit a korábbi utasok az autóban hagynak. Tipikus látkép Párizsban a car-sharing autót kesztyűben vezető sofőr. A saját autónkat ha nem is tartjuk tisztán, legalább a saját magunk által termelt szemétben ülünk.

Még hosszan lehetne sorolni az indokokat, de minden bizonnyal már a fentiek alapján is érthető, miért ragaszkodnak annyian a saját autójukhoz. Bizonyos élethelyzetekben egyszerűen nem lehet megoldás a car-sharing, így nem érdemes arra számítani, hogy a közeljövőben tényleg eljön a közösségi közlekedés aranykora. Legalábbis nem mindenkinek.