felmérés

Ezt gondolják a magyarok az elektromos autóról

2016.04.13.

Magyarország legnagyobb taglétszámú autós közössége a Forensis autóklub újabb nagyszabású kutatást végzett tagjai között, ezúttal az elektromos autózásról. A kutatásban aktívan résztevő - közel ötezer - válaszadó jelenleg is mind autó tulajdonos és szoros kapcsolatban van a közlekedéssel. A kutatást az autósok szemszögéből és egy átlag autós szempontjait figyelembe tartva állították össze.

A kutatás eredményéről összességében elmondható, hogy nagy a várakozás és a nyitottság az elektromos autózással kapcsolatban. A környezettudatosság mellett fontos szerepet kap az innováció iránti fogékonyság és a várakozás azzal kapcsolatban, hogy milyen újabb szolgáltatások és megoldások jönnek létre az elektromos autózással együtt.

Már most is érezhető, és ezt a válaszadók is megerősítették, hogy az elektromos modellek fejlődése és terjedése nem lineáris. A többség véleménye szerint tíz-tizenöt év múlva már jelentős túlsúlyban lesznek az elektromos vagy kiegészítő elektromos hajtással rendelkező autók az elérhető kínálatban. Viszont a fejlődés ütemét jól jelzi, hogy a válaszadók negyede már tíz éven belül ezt várja.

A felmérésből kiderül az is, hogy a válaszadók több mint fele most is figyelembe veszi egy esetleges választáskor ezeket a modelleket és a teljes válaszadók negyede pontosan ismeri is a jelenlegi elektromos kínálatot. Az érdeklődés tehát adott és a leendő vásárlók szempontjai alapján az is kiderül, hogy melyek azok, amiket fontosnak tartanak. Közel ötven százalékuk a jelenlegi átlagos hatótáv növekedését várja és szinte egyöntetű a várakozás az árszint csökkenésével kapcsolatban.

Árérzékenység ellenére azért a hosszabb távon gondolkodók már a mostani árszint mellett is elektromos autózás pártiak lennének, amennyiben egy átlátható, a teljes használati ciklust lefedő számítás számukra kedvező. A széleskörű tapasztalat hiánya és a bizonytalan maradványérték meghatározása miatt sokan kivárnak. Az elterjedésnek nagy lendületet adhat a jelenleg is már biztosított előnyök mellett a komolyabb állami támogatási rendszer, legalábbis a válaszadók negyede szerint ez az egyik fontos feltétel. Az érdeklődést jól jelzi az is, hogy húsz százalék már pontos számításokat is végez a saját feltételei alapján.

A bizalmat jelzi az is, hogy az eddig belsőégésű motorokkal ellentétben az elektromos hajtással kapcsolatban a szervizszámlák és a meghibásodások számának csökkenését várják azok, akik most is fiatalabb autót használnak. A keresztértékelések alapján a jelenleg idősebb járművel rendelkezők magasabb szervizköltséggel számolnak az otthon vagy ismerősi körben történő szervizelés elmaradása miatt, de jellemzően ezek az emberek kevesebb kilométert tesznek meg, tehát a megtett útra viszonyítva ez kiegyenlítődhet.

Vállalkozásoknak és szolgáltatóknak lehet különösen érdekes az a következtetés, hogy már most is mennyire környezettudatosak és innováció érzékenyek az emberek. A teljes kutatás résztvevői közül 10% már most is keresi azon lehetőségeket és szolgáltatásokat, ahol őt elektromos járművel szolgálják ki és vannak, akik ezért az átlagnál magasabb összeget is hajlandóak fizetni. Amennyiben pedig ugyanazon szolgáltatást azonos áron elektromos autóval végzik, akkor elsöprő többség választaná azt a szolgáltatót.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.07
Nincs új a nap alatt, megint bővült a kétmotorosok mezőnye, ami továbbra sem népes. ..
2025.02.07
Vannak rendőrök, akik lélekben mindig kékek maradnak. Szerencsi Zoltánt ebből az anyagból gyúrták,....
2025.02.07
Már a startnál szép reményekkel kecsegtet a BYD dél-koreai „hódító körútja”:  közel ezer....
2025.02.07
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató jelentősen csökkent januárban a....
2025.02.07
Volt idő, amikor az alkoholos befolyásoltságot saccra állapították meg. Lássuk be, hogy a módszer....
2025.02.07
A Bridgestone-t választotta a Porsche, hogy egyedi gumiabroncsokat fejlesszen az új Macan Electric....
2025.02.07
A hétvégén Dubajban versenyez Molnár Martin, hiszen itt rendezik az F4 Middle East Championship....
2025.02.07
Aki ötévesnél nem idősebb hibrid vásárlásában gondolkozik, nem kell, hogy márkák tucatjait....
2025.02.07
A repterekéhez hasonlóan szigorú ellenőrzést vezettek be a KRESZ-teszteken.   ..
2025.02.07
Vádat emeltek két volt vizsgabiztos és a vizsgáztatást meghatalmazás alapján intéző társuk ellen,....