ZTL

Ezzel a trükkel soha ne próbálkozzon a közúti bírságok elkerüléséért

2026.01.27.

Nem válik be a zseniálisnak tűnő ötlet.

 

Aki Olaszországban jár, gyakran találkozhat a ZTL jelzéssel, ami a történelmi belvárosok korlátozott forgalmú övezete (Zona Traffico Limitato). A digitális kijelzőn piros színnel jelzik, hogy a zóna aktív, tehát tilos behajtani, vagy zöld, ami azt jelenti, hogy nem csak az ott lakók, hanem bárki szabadon használhatja az adott útszakaszt. Ezeket a területeket a forgalom és a légszennyezés csökkentése érdekében alakították ki. Az összes zónahatárnál kamerákat szereltek fel és a jogosulatlan behajtásért súlyos, akár több száz eurós bírságot is kiszabhatnak, (amit a turisták és a kölcsönzött autókat vezetők sem kerülhetnek el).

A bírság elkerüléséért próbált túljárni a hatóságok eszén egy 49 éves férfi. Egy igen megkérdőjelezhető trükköt próbált ki, hogy bejusson Villanova (Észak-Olaszország) forgalomkorlátozott övezetébe: színes törülközővel letakarta autója hátsó rendszámát, azt gondolva, hogy így megtéveszti a térfigyelő kamerákat.

A trükk viszont nem tévesztette meg a helyszínen lévő rendőröket, akik megállították a járművet. A ZTL-be való jogosulatlan behajtásért kiszabott büntetésen túl a férfit a rendszám elrejtésének bűntettéért is feljelentették, ami súlyosabb bűncselekmény, mint a közúti közlekedési szabályok egyszerű megsértése.

Az eset felhívja a figyelmet a rendőrség fokozott éberségére a forgalomkorlátozott területeken, valamint a szabályok betartásának fontosságára, különösen azokban a városokban, ahol a forgalomkorlátozott övezetek alapvető lehetőségek a légszennyezés csökkentésére és a polgárok életminőségének javítására.

Forrás: automoto.it

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....