Forma–1

F1: a fegyveres támadás ellenére folytatódik a szaúdi versenyhétvége

2022.03.26.

A Forma-1 irányítói és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közös közleményben jelentette be szombat délelőtt, hogy a Szaúdi Nagydíj hétvégéje az előzetesen tervezett program szerint folytatódik a húszi felkelők dzsiddai támadásai ellenére.

A pénteki F1-es szabadedzés a tervezetthez képest 15 perccel később kezdődött, mert a felkelők több helyen, köztük a pályától 20 kilométerre található olajfinomítónál is támadást hajtottak végre. Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója már pénteken közölte a csapatvezetőkkel és a versenyzőkkel, hogy a programon nem módosítanak, a Szaúdi Nagydíj résztvevőinek biztonsága garantált.

A szombati közleményben az F1 és a FIA azt írta: a húszik támadásai után minden érdekelt féllel, valamint a szaúdi kormánnyal és biztonsági erőkkel is megbeszéléseket folytattak, amelyeken "teljeskörű és részletes garanciát" kaptak arra, hogy "az esemény biztonságban van".

Néhány órával később a Forma-1-es versenyzők érdekvédelmi szervezete (GPDA) szintén közleményt adott ki. A pilóták úgy fogalmaztak, a péntek "nehéz nap volt a számukra".

"Nehéz volt maximálisan fókuszban lévő autóversenyzőnek maradni és félretenni azokat az emberi aggodalmakat, amelyek egy ilyen helyzetben természetesek" - írta a GPDA, miután a versenyzők több mint négy órán át, éjszakába nyúlóan egyeztettek a kialakult helyzetről. Az eszmecsere végül - a szaúdi kormányzati és a biztonsági erők által vállalt garanciák meghallgatása után - azzal zárult, hogy a mezőny vállalja a dzsiddai versenyzést.

"Azt reméljük, hogy az emberek majd a nagyszerű futam miatt emlékeznek vissza szívesen erre a Szaúdi Nagydíjra, nem pedig a szóban forgó incidens okán" - zárta közleményét a pilóták érdekvédelmi szervezete. A Szaúdi Nagydíj időmérő edzését szombaton (ma) - közép-európai idő szerint - 18 órától rendezik, a futam vasárnap 19 órakor rajtol el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....