George Russell

F1 Kanadai Nagydíj: Russell nyerte a sprintet az Antonellivel történt összecsapása után

2026.05.24.

George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi Antonelli kétségbeesetten próbálta tőle elcsenni a győzelmet.

A nyugodt és összeszedett Russell diadalmaskodott a Forma–1-es Kanadai Nagydíj sprintversenyén, miközben csapattársa, Antonelli kétszer is átvágott a füvön a győzelemért folytatott küzdelemben. A Mercedesek – amelyek az első sort kisajátították a McLaren, a Ferrari és a Red Bull előtt – a rajtnál is megőrizték előnyüket (Russell vezetett Antonelli előtt), annak ellenére, hogy idén eddig nem a rajt volt az erősségük.

Az éllovasok között az egyetlen változás az volt, hogy Lewis Hamilton a 2. kanyarban Oscar Piastrielé került, és feljött a negyedik helyre, Lando Norris harmadik maradt, Charles Leclerc, Max Verstappen és Isack Hadjar pedig továbbra is a legjobb nyolcba tartoztak. Antonelli az ötödik körben nyomást gyakorolt Russellre, és a következő körben, az első kanyar külső ívén támadott, de Russell nem adott neki helyet, ezért a fiatal olasz kénytelen volt átvágni a füvön.

Antonelli nem adta fel, és a 8-as kanyarban újabb kísérletet tett, de túl későn fékezett, és a fűre csúszott, elvesztve a második helyet is Norrisszal szemben. Később rádión panaszkodott csapattársára, aki azonban nem kapott büntetést.

 

„Nyilvánvalóan a versenyek előtt tartunk megbeszéléseket” – mondta Antonelli. „Aztán persze a győzelemért versenyzünk, és megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobbat tenni, hogy megvédjük a pozíciónkat. Nagyon hevesek voltak az érzelmek abban a pillanatban, amikor a rádión beszéltem, nyilvánvalóan nagyon bosszús voltam. De újra kell ellenőriznem videón, hogy mi történt, és biztosan beszélni fogunk róla, és tisztázni fogjuk ezt. A csapat számára a legfontosabb, hogy ne legyen ütközés, hogy ne ütközzünk egymásnak, ami ma a végén nagyon szoros volt” – tette hozzá az olasz.

Miután Hamilton megpróbálta támadni, Antonelli elhúzott tőle, és végül felzárkózott Norrishoz, aki maga is nyomást gyakorolt a vezető Russellre. Az olasz az utolsó körben, szintén az egyes kanyar külső részén támadta a McLarent, de ezúttal sem jött össze az előzés számára, így az első három sorrendje változatlan maradt.

Hamilton a sprintverseny végén nem bírta Piastri nyomását, és végül az utolsó körben a hatodik helyre esett vissza, az ausztrál és Ferrari-csapattárs Leclerc mögé. Verstappen hetedik lett, miután végig légüres térben haladt. Hadjar Red Bullja viszont rakoncátlankodott, a francia két boxkiállás után három kör hátrányban végzett, ami azt jelentette, hogy a Racing Bulls versenyzője, Arvid Lindblad szerezte meg az utolsó elérhető pontot.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....
2026.05.24
Angliában több évtizedes hagyománya van annak, hogy stoptáblával felszerelt, „nyalókás emberek”....
2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....