KRESZ

Február 5-éig lehet véleményezni az NFM javaslatát a KRESZ-módosításról

2014.01.27.

Még másfél hétig, február 5-éig lehet véleményezni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) javaslatát a KRESZ-módosításról; a szaktárca hivatalos oldalán olvasható javaslatban egyebek mellett új fényjelzések és egységes táblák bevezetése szerepel.

Az NFM hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel, hogy új  rendelkezésekkel egészülhet ki a KRESZ a tárca közigazgatási és  társadalmi egyeztetés alatt álló javaslatai alapján.  

A közleményben emlékeztettek: balesetveszélyes helyzetet okoz,  ha az autós az autópályán vagy autóúton kialakuló torlódás miatt  fékezésre kényszerül. A javaslat szerint a KRESZ előírná, hogy a  jelentős sebességcsökkentést (a jármű megállásáig, vagy a lassítás  megszüntetéséig) a jövőben a jármű mindkét oldali első és hátsó  irányjelzőjének egyidejű működtetésével kell jelezni. A tárca  szerint a bevált gyakorlathoz igazodó előírás bevezetésével kevesebb  lehet az ütközés a gyorsforgalmi utakon. 

A módosításban a KRESZ megújítását célzó lakossági felmérésben  felmerült javaslat is helyet kapott: az előírások megengedhetik,  hogy a forgalmat irányító készülékek piros és zöld fényjelzéseiben  vagy a kiegészítő lámpákon csökkenő számsor utaljon az adott  fényjelzés megváltozásáig hátralévő időtartamra. 

A közleményben emlékeztettek arra is: a KRESZ a megalkotása óta  eltelt közel negyven évben több mint harminc alkalommal változott, a  hatályos jogszabályban ezért tucatnyi különböző stílusú közúti  jelzés található. A rendeletben a módosítás nyomán az akár 1975-ben  rajzolt jelzésképeket egységes szemléletben kiszerkesztett táblák  válthatják fel, a tanulóvezetők így a hatályos KRESZ-ből pontosan  azokat a táblaképeket sajátíthatják el, amelyekkel az utak mentén is  találkozhatnak.  

A rendelkezések néhány, jogszabályban rögzített eltérést  megengedhetnek, így például kimondhatják, hogy városképi okokból más  közúti jelzésekkel össze nem téveszthető egyedi táblák jelölhetik a  helyi közösségi közlekedési eszközök megállóit és a taxiállomásokat.  

Több uniós tagállamban kialakult gyakorlat átültetésével új  jelzőtábla adhat tájékoztatást az út mellett vagy annak közelében  lévő egyházi létesítményről; felirat utalhat a felekezet, vallási  közösség és az épület nevére, a szertartások időpontjára. Az  információknak különösen olyan idegenforgalmi és üdülőövezetekben  lehet jelentősége, ahol az odalátogatók kevesebb helyismerettel  rendelkeznek - olvasható az NFM közleményében.  

Mint írták, a műszaki előírások után a KRESZ is megnyitja a  nappali menetjelző lámpa szabályszerű használatának lehetőségét a  motorkerékpárosok előtt; az 5-6 cm átmérőjű pozíciófény nem vakít,  de távolról is jól látható, és csak kismértékben terheli a jármű  elektronikai rendszereit.  

Az NFM felidézte: a KRESZ e-útdíj bevezetéssel egyidejűleg  hatályba lépett módosítása megtiltotta a 7,5 tonna össztömeg feletti  tehergépjárművek átmenő forgalmát az alsóbb rendű úthálózaton. Az  üzemeltetési tapasztalatok alapján azonban az előzetesen becsülttől  jelentősen elmaradó, kismértékű átterelődés mutatható ki a  díjköteles szakaszokról a mellékutakra egyes térségekben - foglalta  össze a tárca.  

Mint írták, a jogalkotó ezért a helyi kereskedelem és gazdaság  élénkítése érdekében a megyén belüli célforgalomban enyhíti a  korlátozást. A súlyhatár általánosságban 12 tonnára nő, ezzel  gyakorlatilag a kéttengelyes tehergépkocsik teljes köre bekerül a  kedvezményezettek közé. A pontosabban körülhatárolt tilalom lehetővé  teheti, hogy a kijelölt szervek a jelenleginél is hatékonyabban  lássák el ellenőrzési feladataikat - írták.  

A kormányzati honlapon társadalmi véleményeztetésre közzétett  rendelettervezethez február 5-éig lehet véleményeket fűzni, a  rendelettervezet végleges elfogadásáról várhatóan egy-két hónapon  belül döntés születik; az új előírások a kihirdetést követő napon  lépnek majd hatályba.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..