GAZ Csajka

Fehér Sirályt vegyenek hatvan milláért!

2025.01.24.

Igazi ritkaságot, egy kifogástalan állapotú 64 éves fehér Csajkát kínálnak eladásra 15 millió rubelért Kalinyingrádban.

Átszámítva a fehér „Sirály” ára hatvanmillió forint, ami reális ár, tekintettel arra, hogy igazi  autóritkaságról van szó.

Minimum két okból is indokolt ez a magas ár. Egyrészt, mert ezt a modellt idestova 45 éven nem gyártják, és amikor gyártották 1969 és 1981 között, akkor is mindössze 3189 példány készült belőle.

A szóban forgó GAZ 13-as 1961-ben gördült ki a Gorkij Autógyárból, de 64 év múltán is úgy néz ki, mintha ez tegnap történt volna. Az autó mindössze tízezer kilométert futott, 2015-2016-ban teljes körű felújításon esett át, és azóta kívül-belül megtartotta csili-vili állapotát. Minden alkatrész eredeti benne.

A hatvannégy éves matuzsálem olyan műszaki paraméterekkel rendelkezik, amelyeket ma is megcsodálhatunk: V8-as, 5526 köbcentis, 195 lóerős felső szelepvezérlésű benzinmotor hajtja, háromgangos automata sebességváltóval párban. Az autó 4400-es fordulatszámon éri el a csúcsteljesítményét, és 412 Nm-es maximális forgónyomatékot produkál. Városban 21 litert, autópályán 14-et fogyaszt, végsebessége pedig 160 kilométer óránként.

 Az autóban elektromos ablakemelő van, ami akkoriban legalább akkora nagyszám volt, mint a szervokormány, amely ugyancsak a fehér Csajka kelléke. Amúgy ez volt az első szovjet autó, amelyet elektromos ablakemelővel láttak el.

Az elegáns és szupertágas Csajka a szovjet „arisztokrácia” kiváltsága volt. A Gorkij Autógyár luxusautóját bárki nem használhatta, ez szovjet főcsinovnyikok és csúcsdiplomaták kiváltsága volt, egy Csajka nagyritkán került magánkézbe.

Egyes vélemények ellenére nem mutatott tökéletes hasonlóságot az akkori nyugati luxusmodellek semelyikével, de küllemében kétségtelenül követte „detroiti barokkot”, a Packard és Lincoln divatdiktátorok modelljeit.  Az autó mindenesetre nagyon elütött a korabeli szovjet luxusmárkáktól, és nagyon szokatlanul festett a szovjet kockaautós miliőben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....