repülésbiztonság

Felkészült a havazásra a Budapest Airport

2016.11.11.

A "havas készültség" elrendelésével felkészült a havazásra a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport.

A társaság pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, ennek értelmében a meteorológiai előrejelzésnek megfelelően mindig a szükséges létszámmal és eszközzel áll készenlétben a havas szolgálat, szükség esetén késlekedés nélkül elkezdi a hóeltakarítást, illetve a havazást megelőző előkészítést.

Idén új munkaszervezés bevezetésével alvállalkozó garantálja a repülőtér külső területeinek takarítását és síkosság mentesítését, így a Budapest Airport saját szakemberei a repülőtér légi oldali forgalmi területein dolgoznak majd. Összesen 180-200 ember és 41 jármű ad 24 órás készenlétet egészen márciusig, így akár napokig tartó havazás esetén is folyamatos maradhat a repülőtér üzemelése.

A Budapest Airportnak 2,4 millió négyzetméternyi betonfelületet kell megtisztítania. A szolgálat munkatársait hónapok óta készítik fel a feladatra, egyebek mellett számítógépes szimulátoron is vizsgázniuk kell a repülőtéri futópályák, a gurulóutak és beton előterek ismeretéből, majd gyakorlati oktatáson vesznek részt éjszakai vezetésből és a repülőtéri speciális közlekedési szabályok ismeretéből is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....
2026.07.25
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos....
2026.07.25
Kellemetlen élményben volt része egy 54 éves szlovákiai nőnek a horvátországi A1-es autópálya....
2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....
2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....