pályázat

Felpörgött a hajrában a vállalati elektromos autó program

2025.03.26.

Jelentősen megélénkítette a flottazöldítési támogatás iránti érdeklődést a március végén lejáró benyújtási határidő.

Keddről szerdára több mérföldkövet is túllépett: az igényelt járművek száma 7000 fölé nőtt, a személyautók száma meghaladta az 5500-at, a kisteherautókból pedig már 1500-nál többet vásárolnának a cégek - közölte a Facebookon szerdán kiadott összefoglalójában az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A tavaly februárban elrajtolt kiírásra eddig több mint hatezer gazdasági társaság jelentkezett. A 30 milliárd forintos keretösszegből több mint 27,4 milliárd forintra érkezett támogatási kérelem. A teljes forrásmennyiség több mint kétharmadát szerződésekben lekötötték, bő harmadát ki is fizették a nyerteseknek.

Emlékeztettek, hogy az Energiaügyi Minisztérium két pályázaton összesen közel 60 milliárd forinttal támogatja a legnagyobb szennyezők közé tartozó közlekedés zöldítését. A másik felhívás a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célozza.

A korábbi évek folyamatos növekedése után 2023-ban csökkenőbe fordult a közlekedési ágazat kibocsátása üvegházhatású gázokból.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....