driftelés

Félrecsúszott driftelés: törtek a kocsik, repült a bírság

2020.07.11.

A győri rendőrök elfogtak egy fiatal járművezetőt, aki az egyik belvárosi körforgalomban végrehajtott veszélyes manővere következtében anyagi káros balesetet okozott – írta a police.hu.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. július 10-én 19 óra 50 perckor arról, hogy Győrben, a Rónay Jácint utcán lévő körforgalomban anyagi káros baleset történt. A helyszínen a rendőröknek a szemtanúk elmondták, hogy a balesetet okozó BMW vezetője a körforgalomban gyors tempóban körözött egy másik gépkocsival. „Miközben nagy sebességgel haladtak, csikorgó gumikkal kifaroltatták a járműveiket.” – írta a rendőrség.

A veszélyes manővert azonban a BMW sofőrje nem tudta végrehajtani, ezért mutatványa végén egy, a körforgalom kijáratánál – forgalmi okból – megálló gépkocsi hátuljának ütközött. Az ütközés ereje akkora volt, hogy az okozó jármű a vétlen autót egy harmadik, szintén álló gépkocsinak is nekilökte.

A rendőrök a szemtanúk elmondása után megállapították, hogy a járművesztő szándékos magatartása miatt közúti veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja merült fel, ezért a felelőtlen sofőrt elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....