repülőgépgyártás

Felszálló ágban a cseh repülőgépipar

2018.04.22.

A cseh repülőgépgyártó cég, az Az Aero Vodochody azt tervezi, hogy az elkövetkező 10-15 évben 26 repülőgépet építenek évente - írja a jarmuipar.hu.

Az Aero Vodochody eladott négy sugárhajtású L-39NG típusú katonai gyakorló, könnyű támadó repülőgépet Szenegálnak – közölte a kisrepülőgépeket gyártó cseh vállalat.

Az egykor gazdasági nehézségekkel küszködő cég húsz éve nem tudott értékesíteni külföldre újépítésű repülőgépet. Az Aero Vodochody ugyanakkor nem közölte az ügylet értékét. Giuseppe Giordo cégigazgató szerint az L-39NG jelenti az Aero Vodochody jövőjét, és utalt arra, hogy két másik eladási ügylet tárgyalásai is előrehaladott állapotban vannak. Mint mondta, azt tervezik, hogy az elkövetkező 10-15 évben 26 repülőgépet építenek évente. A vállalat újraindította azoknak az alkatrészeknek a gyártását is, amelyekkel az L-39-es harci repülőgépként válik bevethetővé - írja a jarmuipar.hu.

A könnyű kiképző repülőgépekről ismert, Prága külterületén gyártó cég a Szovjetunió összeomlását követően elvesztette elsődleges piacát. A gyártás újraélesztésére tett kísérletek sorra kudarcot vallottak, a sugárhajtású repülőgépek építését 2003 és 2015 között teljesen leállították. Az Aero Vodochody az utóbbi években L-159 ALCA típusú könnyű harci repülőgépeket adott el Iraknak és az amerikai Draken vállalatnak. Ezeket még a 2000-es évek elején építették a cseh hadsereg számára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....