Detroiti Autószalon

Feltámadt a Porsche 911 Targa

2014.01.14.

A Porsche 911 klasszikus változata múltidéző külsővel, de modern, teljesen automatikus tetőnyitó mechanizmussal támadt fel.


A Detroiti Autószalonon látható először a Porsche 911 legújabb változata, a Targa, amely műszakilag a négykerék-meghajtású 911 Cabrión alapul. A nyitható tető miatt ez változat is a megerősített alvázzal készül, és a 4x4-hajtáshoz tartozó szélesebb hátsó sárvédőket és nyomtávot is megkapta.

A Targa külseje az 1965-ben bemutatott első 911 Targát idézi a matt króm B-oszloppal, amely kupolaszerűen emelkedik a hátsó ülések fölé. A tetőmechanizmus azonban vadonatúj, ez az első 911 Targa, amelyben gombnyomásra, teljesen elektromosan lehet nyitni és csukni a tetőt.

Korábban egy üvegpanelt lehetett kézzel kivenni és az elöl lévő csomagtartóba tenni, most viszont már ki sem kell szállni, ugyanis a vászontető a felemelkedő hátsó szélvédő alatt becsúszva a hátsó ülések mögé bújik be. Ez a megoldás nem csak kényelmesebb, de elegánsabb is a korábbinál, ráadásul így az elöl kialakított, 125 literes csomagtartóból sem kellett helyet elvenni.

A 911 Targa 4-et 3,4 literes, hathengeres, 350 lóerős bokszermotor hajtja, a 911 Targa 4S-ben pedig 3,8 literes, 400 lóerős motor dolgozik. Utóbbinak mindössze 4,4 másodpercre van szüksége, hogy 100 km/h-ra gyorsuljon, a végsebessége 296 km/h, az átlagfogyasztása váltótól függően 9,2, illetve 10 liter száz kilométerenként. Az első Targákat nyáron szállítják le a vevőknek, Németországban az alapár 109338 euró.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.17
Vannak munkaterületek, ahol már évtizedek óta robotok dolgoznak és egyre több gyárban dominálnak az....
2026.04.17
Szűk két héttel azt követően, hogy az első magyarországi Geely márkakereskedés megnyitotta a kapuit....
2026.04.17
Április 27-étől, hétfőtől új parkolási szabályozás lép életbe Oberwart /Felsőőr városközpontjában.....
2026.04.17
Műszaki hiba miatt Kazahsztánban rekedt a szlovák kormánygépe, ami jelentősen megnehezítette a....
2026.04.17
Henry Ford talán leggyakrabban idézett szólása, miszerint „a vásárlók bármilyen színű autót....
2026.04.17
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) világszínvonalú Ultraprecíziós Megmunkáló Központot hozott létre a....
2026.04.17
A Harley-Davidson új szintre emeli márkáját a RIDE globális bevezetésével. Az új márkaplatform több....
2026.04.17
Vajon mi a közös a hippikorszak VW Bogarában, a nyolcvanas évek ikonikus Golfjaiban és a jövő e-....
2026.04.17
Az új energiás meghajtások vezető fejlesztőjeként ismert, és már eddig is köztudottan a világ....
2026.04.17
Faültetés a kápolnai közösségi erdőben, az épülő, elhunyt állatok kápolnájának megtekintése, majd....