vasútállomások

Felújították a vasútállomást Berkenyén - ez lett a tizenharmadik

2025.04.27.

Bói Loránd helyettes államtitkár szerint a cél a közlekedés fejlesztése Budapesten és a nagyvárosokon kívül is.

- Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) célja a közlekedés fejlesztése Budapesten és a nagyvárosokon kívül is, ennek része volt például az ország- és vármegyebérlet kialakítása, a tarifareform, a járműbeszerzések, és része az is, hogy egy 1000 fő alatti zsáktelepülésen egy ilyen nagyságrendű beruházás is megvalósulhatott - mondta az ÉKM közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára a Nógrád vármegyében található Berkenye vasútállomás felvételi épületének pénteki átadásán.

Fotó: MTI/Komka Péter

Bói Loránd hangsúlyozta, a település kapuja a vasútállomás, ezt látják meg először az érkezők, ezért fontos, hogy ezek a létesítmények az ilyen nagyságú községekben is megújulhassanak, szolgálva az utasok érdekeit. A helyettes államtitkár kiemelte, ez a beruházás a Magyar falu program 13. vasúti helyszíne, a felújítás 38 millió forintba került.

A MÁV-csoport közölte, Berkenye vasútállomás felvételi épületében és környezetében a munkálatok 2024 novemberében kezdődtek. A beruházás során az épület tetőszerkezetét felújították, nyílászárókat cseréltek, továbbá elvégezték a teljes homlokzat karbantartását. A felvételi épületben várótermet és mosdókat alakítottak ki. A váróterem új bútorokat kapott és új statikus utastájékoztató elemeket (táblákat, piktogramokat) helyeztek ki.

Közleményükben felidézték, hogy 2021 augusztusában jött létre az a támogatási szerződés a Miniszterelnökség és a MÁV között, amelyben rögzítették, hogy a Magyar falu programban a vasúttársaság 2 milliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást használhat fel vasútállomások fejlesztésére.

Mád, Szany-Rábaszentandrás, Zichyújfalu, Okány, Biharnagybajom, Csömödér-Páka, Vaja-Rohod, Medgyesegyháza, Nagyigmánd-Bábolna, Nagykereki, Pocsaj-Esztár és Mernye után Berkenye már a tizenharmadik helyszín, ahol az utazóközönség a programnak köszönhetően kulturált és modern környezetben válthat jegyet és várakozhat.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....