MG

Felül a retró hype vonatra az MG

2021.05.19.

800 kilométeres hatótávot, és 3 másodpercen belüli 0-100-as sprintet ígér új roadsterének az MG, ami még a bukólámpákat is újra gondolhatja.

Noha továbbra is leginkább az Egyesült Királyságra koncentrál az MG, ez már korántsem az az autógyár, amit ismerhetünk a történelem könyvekből, és amiken brit családok generációi nőttek fel. Már teljes mértékben kínai kézben van, ugyanakkor éppen ez kellett nekik, hogy újra egy kívánatos modellkínálattal érvényesülhessenek a szigetországban. Nem véletlen az sem, hogy legújabb koncepciójukat a Shanghai Autószalonon leplezték le először. Korábban sem álltak távol a vad ötletek a gyártól, de a Cyberster tényleg egy leplezetlenül futurisztikus modell, ma divatos retró névvel.

Cyberpunk, Cybertruck, a 80-as évek digitális őrülete az MG házát is elérte, és ez úgy tűnik, hogy bejön a vásárlóknak is, ugyanis a Cyberster tanulmányautó minden jel szerint gyártásba kerülhet. A Weibo értesülései szerint a projektet formálisan már elfogadták, és már megkezdték az MG „álom sportautójának” gyártási előkészítését. Az persze még nem teljesen tiszta, hogy a koncepcióhoz hasonlóan kétüléses roadsterként születik-e meg a Cyberster, illetve az is kétséges, hogy az alapból eltakart, csak induláskor előbukkanó fényszórók is gyártásba kerülhetnek-e, pedig nagyszerű újragondolása lenne a bukólámpáknak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....