Németország

Fennakadásokat okozott a vasutassztrájk Németországban

2018.12.10.

- Fennakadásokat okozott Németországban a közúti és a vasúti közlekedésben a vasutasok szakszervezetének hétfő reggeli sztrájkja. A 9 órakor véget ért négyórás figyelmeztető sztrájk után fokozatosan áll helyre a menetrend, és egész nap késésekre és járatkimaradásokra kell számítani - közölte a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság.

A vasúti és közlekedési szakszervezet (Eisenbahn- und Verkehrsgewerkschaft - EVG) munkabeszüntetése miatt a távolsági vonatközlekedést teljes egészében leállították, és számos nagyvárosban, például Berlinben a városi vasút (S-Bahn) hálózata is megbénult. A legnagyobb fennakadások Észak-Rajna-Vesztfáliában voltak, a vonat helyett autóval munkába igyekvő ingázók révén 200 kilométer hosszúságban keletezett torlódás a tartomány útjain.

Az EVG 3,5 százalékos béremelést követel a dolgozóknak, a DB 2,5 százalékos emelést ajánl, és 24 hónap helyett 29 hónapra kívánja megkötni a megállapodást, amit a szakszervezet szintén elutasít. A figyelmeztető sztrájk után közölték: "csak akkor térünk vissza a tárgyalóasztalhoz, ha a DB hajlandó komolyan tárgyalni velünk".

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....