Forma-1

Ferrari-dráma Malajziában

2017.09.30.

A világbajnoki pontversenyben vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről – írta az MTI.

A 32 éves, háromszoros vb-győztes Hamiltonnak ez pályafutása 70., és az idei kilencedik pole pozíciója. Legnagyobb vetélytársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője motorhiba miatt nem tudott mért kört teljesíteni, így a mezőny végéről startol majd a futamon.

Hamilton mögött Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája zárt a második, Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője pedig a harmadik helyen az időmérőn.

A McLaren belga pilótája, Stoffel Vandoorne pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el azzal, hogy szombaton hetedik lett. Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas ötödikként zárt, míg a Toro Rossónál az orosz Danyiil Kvjat helyett Malajziában és Japánban versenyző francia Pierre Gasly 15. lett.

Az 56 körös Malajziai Nagydíj vasárnap 9 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
  3. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
  5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
  6. Esteban Ocon (francia, Force India)
  7. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
  8. Nico Hülkenberg (német, Renault)
  9. Sergio Perez (mexikói, Force India)
  10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
  11. Felipe Massa (brazil, Williams)
  12. Jolyon Palmer (brit, Renault)
  13. Lance Stroll (kanadai, Williams)
  14. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
  15. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
  16. Romain Grosjean (francia, Haas)
  17. Kevin Magnussen (dán, Haas)
  18. Pascal Wehrlein (német, Sauber)
  19. Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
  20. Sebastian Vettel (német, Ferrari)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.15
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2026.01.15
A BMW Group teljesítménye bővült tavaly globálisan az autóipari kihívások közepette, az európai....
2026.01.15
A Brüsszeli Autószalonon a Mazda leleplezte legújabb elektromos újdonságát, a CX-6e modellt. ..
2026.01.15
Az autósoknál a svéd Mattias Ekström volt a leggyorsabb a Dakar-rali csütörtöki, 11. szakaszán,....
2026.01.15
20 év, húsz őshonos facsemete elültetése Kiss Norbi hétszeres Európa bajnok autóversenyző kápolnai....
2026.01.15
1-2-4-5-3. Ezeknek a számoknak semmi közük a magasabb matematika sorozataihoz, mert ez a Formentor....
2026.01.15
A Tivoli formavilága határozott és fiatalos. Dinamikus vonalai, karakteres frontrésze és arányos....
2026.01.15
2027-től a BMW M divízió megnyitja a nagyteljesítményű szegmens új korszakát, amely tisztán....
2026.01.15
A Nissan sportautója alig három éve debütált, máris ráncfelvarrást kap. ..
2026.01.15
Soha nem adott még el olyan sok gépjárművet Európában a Toyota, mint 2025-ben. A Lexus is....