autóbiztosítás

Ferraritól a Trabantig egymillió autót érint ez a kampány

2020.10.24.

Becslések szerint az idén akár 120 ezer autósnak is érdemes lenne lépnie novembertől.

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint, közülük akár 120 ezren is váltanak majd kgfb-szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint. A szövetség arra számít, hogy a biztosítók az előző évhez képest 5-10 százalékkal emelik a díjaikat, ezzel az éves átlagdíj személygépkocsik esetében 35-40 ezer forint közötti szinten áll majd be - tájékoztatta a FBAMSZ az MTI-t.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ez az összeg jelentősen alacsonyabb az év közben váltók 60 ezer forint körüli átlagdíjánál, amit az év végi kampányban érintett autók speciális összetétele magyaráz. Január elsejével ugyanis jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói válthatnak szerződést, ezeknek pedig a háromnegyede a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződések esetében már nem a naptári év kezdete, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak. Míg korábban minden autós egységesen január elsején tudott szerződést váltani, azóta csak azok a járművek érintettek ezen a napon, amelyeknek 2010 óta nem változott a tulajdonosa. Az év végén forduló kgfb-szerződések aránya évről évre csökken, de még jelenleg is csaknem 1,1 millió gépjármű, köztük mintegy 650 ezer személygépkocsi tartozik ebbe a körbe - jelezte a biztosítási alkuszok szövetsége.

A január elsejére meghirdetett díjtarifákban jelentkezhet elsőként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárása, amely megszüntetné a szélsőséges, kárstatisztikával nem igazolható díjakat, és visszafogná a bonus-malus rendszert kiüresítő túlzott károkozói pótdíjakat - hívta fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

Emiatt a biztosítók díjstruktúrája akár jelentősen is átalakulhat, így az idén mindenképpen indokolt elvégezni az egyes biztosítók díjainak összehasonlítását. Bár az érintettek folyamatosan szűkülő köre miatt az év végi kampány évről évre csendesebb, a várható változások miatt a jelenlegi kampányban emelkedhet azok aránya, akik a váltás mellett döntenek - mutatott rá a szakértő.

A biztosítók az idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje ugyanakkor december 31-e - ismertette a FBAMSZ.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hihetetlen múzeumi történet. ..
2026.05.24
Többször elsiratták, pedig igazi versenyvér folyik ereiben, ahogy a legújabb modellben is. ..
2026.05.24
Több bejelentés is érkezett, hogy az autópályán horrorkaraván közlekedik. Az M35-ös sztrádán a....
2026.05.24
Lábbeli- és ruhamustra rendőri szemmel.    ..
2026.05.24
A dán játékgyártó Speed Champions sorozata a sportautó első generációjával bővül – a különleges....
2026.05.24
Folytatódik sorozatunk, ahol az idén húszéves modelleket gyűjtöm össze, hogy meséljek egy kicsit....
2026.05.24
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve május 20-án és 21-én a Budapesti Rendőr-....
2026.05.24
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.05.24
A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat....
2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....