közlekedésbiztonság

Fiatal sofőrök nagy versenye

2024.09.04.

A Magyar Autóklub (MAK) a Ford Magyarország támogatásával idén augusztusban is sikeresen megrendezte a rangos nemzetközi Best Young Driver verseny országos döntőjét. A megmérettetésen a MAK a fiatal sofőrök közlekedési tudását tesztelte. A verseny célja a 18-26 év közötti fiatalok közlekedésbiztonsági tudásának, a közlekedési szabályokkal, az elsősegélynyújtással, valamint a járművek műszaki jellemzőivel kapcsolatos készségek tesztelése és fejlesztése, helyes közúti közlekedésre való nevelése, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valakiből jó sofőr válhasson.

A MAK felhívására az online elméleti tesztet kitöltők közül a legjobb 10 női és 10 férfi versenyző jutott a gyakorlati döntőbe, továbbá a tavalyi év második helyezettjei, ahol a fiatal sofőrök számos izgalmas gyakorlati feladat során bizonyíthatták tudásukat, melyhez a Ford Magyarország biztosított számukra Ford Mustang Mach-E, Tourneo Custom, Kuga és Focus Titanium kombi autókat.

A legjobb egyéni teljesítményt Farkas Fanni és László Kevin nyújtotta, így kvalifikálták magukat a nemzetközi versenyre, ahol a Magyar Autóklubot, így Magyarországot is, ők ketten képviselik és egy éven keresztül jogosultak használni „Az ország legjobb fiatal női/férfi sofőrje 2024” címet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....