járműipar

Folytatódhatnak a kedvező folyamatok a magyar autóiparban

2017.01.16.

Folytatódhatnak a kedvező folyamatok a magyar autóiparban 2017-ben, az ágazat kibocsátása az idén 4-5 százalékkal bővülhet, ezt több kapacitásnövelő beruházás elindulása is serkenti - közölte a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kutasi Gábor elmondta: az autóiparnak nemcsak Magyarországon, de világszinten is technológiaváltást kell végrehajtania. Ez egyrészt jelenti az elektromos meghajtású járművek irányába való előrelépést; másrészt a gyártás magasabb fokú digitalizációját, a robotizáció még kiterjedtebb alkalmazását.  

Ez a folyamat a múlt évben Magyarországon is megkezdődött. Példaként említette a Suzuki magyarországi gyárában végrehajtott technikai fejlesztéseket a robotizáció területén. E folyamatok elindítása a magyar autógyártás területén is pozitív hatásúak lesznek hosszú távon. A munkaerőhiány ugyanakkor ennek ellenére a magyar autóipart is sújtja. Ezért a termelékenységnövelés jelentheti a kiutat ebből a helyzetből középtávon. Mindez pedig a szakemberképzés fejlesztését igényli - mondta az elemző.

Kutasi Gábor kitért arra, hogy az autóipar rendkívül érzékeny a piaci hatásokra. Példaként hozta a tavalyi dízelügyet, ami a magyar autóiparra is negatív hatással volt, a gyártás alig bővült, és ez mintegy 1 százalékkal lejjebb húzta a magyar GDP növekedését. A dízelügy hatásának ellensúlyozására a magyar autógyártók is az elektromos meghajtású autók gyártásának növelését tervezik - tette hozzá.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....