parkolás

Folytatódik a vasútvonalak mellett a P+R parkolók építése

2014.02.22.

Hamarosan elkezdődik öt vasútvonal mellett 1801 P+R autóparkoló, 790 kerékpártároló és 20 buszmegálló építése.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője elárulta azt is, hogy a kivitelezést közbeszerzésen nyerte el a Strabag, nettó 1,8 milliárd forintos ajánlati árral. A parkolók a győri, a hatvani, a kecskeméti, a szolnoki és a váci vasútvonalak mellett épülnek - ismertette.

A beruházás 2015 nyaráig befejeződik, de a második félévben újabb 570 gépkocsi befogadására alkalmas parkolókat épít a tervek szerint a NIF. A 2009-ben indult fejlesztések kereteiben eddig 6 ezer P+R parkoló épült, és az idén kezdődő uniós költségvetési időszakban felújításra kerülő öt vasúti vonal - a veresegyházi, a Biatorbágy-Tata közötti, a pusztaszabolcsi, a kőbánya-kispesti és a szolnoki - mellett folytatják építésüket. Az eddig megépült és a később épülő parkolók is kamerával védettek, alapvető funkciójuk az, hogy az elővárosi vonalakon a közösségi közlekedésre tereljék a személyforgalmat.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....