Ford Motor Company

A Ford is beszáll az egymással "beszélő" kocsik projektjébe

2021.01.23.

A közlekedésbiztonság javítása érdekében a Ford más autógyártókkal is megosztja a kommunikáló autókból származó adatait.

Egy közlekedésbiztonsági adatmegosztó megállapodás keretében a Ford ezentúl több márkára is kiterjeszti fejlett figyelmeztető rendszerének szolgáltatását, ami az úton kialakult veszélyes helyzetekről tájékoztatja az autósokat.

Az új Ford Puma modellben 2020 elején bevezetett, és azóta az újonnan gyártott Fordokban – köztük a vadonatúj Kugában – is elérhető Vészhelyzet Előrejelzés rendszer már ma is hatékonyan működik, tájékoztatva a vezetőt a balesetveszélyről – még akkor is, ha az egyelőre nem látható egy kanyar miatt, vagy a többi járműtől. Az új megállapodásnak köszönhetően ezentúl más márkájú autók vezetői is megkaphatják ezeket a figyelmeztetéseket, így még többen értesülhetnek a veszélyes helyzetekről, ami tovább javítja a közlekedés biztonságát.

“Az egymással összekapcsolt, kommunikáló autók segítik vezetőjüket, hogy felkészülhessen a veszélyre, ami pillanatnyilag láthatatlan a számára,” mondta el Peter Geffers, a Ford Európa összekapcsolt autókért felelős vezetője. “A közlekedésbiztonsági adatok megosztása annál hatékonyabb, minél több járművet foglal magában az ökoszisztéma, és minél több telematikai forrásból kap információkat; ezért számít fontos lépésnek, hogy e technológia ezentúl más márkákra is kiterjed.”

Az Európai Bizottság által támogatott Adatok a Közlekedésbiztonságért kezdeményezés alapjául az a több tízmillió, közlekedésbiztonsági információt tartalmazó üzenet (SRTI) szolgál, amelyeket különféle járművek váltottak egymással 16 hónapon át, figyelmeztetve a többieket az utat elfoglaló, mozgásképtelen autókra, a csúszóssá vált utakra vagy a rossz látási viszonyokra. A kezdeményezésben a Ford mellett részt vesz még a BMW, a Volvo és a Mercedes Benz is, és az adatmegosztó ökoszisztémába új tagokat is várnak.

A lehetséges vészhelyzetek kialakulását és lokációját olyan anonim adatokból következteti ki a rendszer, mint például a ködlámpa használata, a vészfékezés, vagy a légzsák aktiválása. Az ilyen SRTI információk alapján a rendszer a FordPass Connect modemen keresztül figyelmeztető üzenetet küld a Ford szerverére, ahonnan az tovább kerül a vészhelyzeti figyelmeztetéseket több forrásból is gyűjtő partnerekhez, akik ezután több autógyártóval is megosztják az üzeneteket.

Az üzenetet azonnal kiküldik – mobiltelefonos kommunikációval is – a veszélyeztetett területen tartózkodó autóknak, és a figyelmeztetés megjelenik a jármű műszerfali kijelzőjén. Az autósok tájékoztatása mellett ez az információ a mentők és más vészhelyzeti szolgálatok riasztására is alkalmas, hiszen a helyszín pontos közlése meggyorsíthatja a segítségnyújtást.

“Az Adatok a Közlekedésbiztonságért ökoszisztéma nagyon hatékonyan javíthatja az utak biztonságát, vagyis az egész társadalom számára előnyös,” nyilatkozta Joost Vantomme, az új SRTI ökoszisztéma elnöke. “A projekthez csatlakozó autógyártók készen állnak arra, hogy napi szinten megosszák ezeket az adatokat, és hogy mindent megtegyenek az SRTI ökoszisztéma sikeres működéséért.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....