Jelentősen nőtt a Ford Motor amerikai autógyártó nettó vesztesége és csökkent a bevétele is az idei második negyedévben éves összevetésben, ugyanakkor a korrigált nyereség és bevétel kedvezőbben alakult a piaci várakozásoknál.
A Ford Motor Company és a Geely Automobile Holdings bejelentette a megállapodást egy Európára fókuszáló közös vállalat (joint-venture) létrehozásáról a Ford valenciai gyártási központjában.
A Ford új, megfizethető elektromos pickup fejlesztését jelentette be, amelyet egyértelműen a Tesla Cybertruck alternatívájaként pozicionál.
A Ford Ügyfélszolgálati Osztályának (Ford Customer Service Division) kezdeményezése nyomán akár 25 százalékkal is olcsóbb lehet a 2019-ig gyártott modellek mintegy 6000 gyári alkatrésze.
A világ útjain több mint egymillió BlueCruise rendszerrel felszerelt jármű fut, amelyeknek vezetői eddig 888 millió kilométert autóztak a 2-es szintű, automatikus kormányzást biztosító, fejlett vezetéstámogató rendszer segítségével.
A Ford elindította „Go Electric” kampányát, hogy megkönnyítse vásárlói számára az elektromos váltást.
A Ford újabb nagy lépést tett európai elektrifikációs jövőképének megvalósítása felé. Azzal, hogy megkezdte három új elektromos jármű, a Puma Gen-E, az E-Tourneo Courier és az E-Transit Courier sorozatgyártását és kiszállítását a...
A híres világutazó, Lexie Alford hivatalos rekordot állított fel azzal, hogy elsőként autózta körül a Földet egy elektromos autóval: az új, tisztán elektromos hajtású Ford Explorerrel. A Ford azzal ünnepelte a Charge Around The Globe túra sikerét, hogy rendelhetővé tette az új Ford Explorert,...
A Ford Pro bemutatta a vadonatúj Transit Connect kompakt áruszállítót, teljessé téve ezzel a márka új generációs, kimagasló produktivitású, elektrifikált Transit haszonjármű-kínálatát az európai piacon.
A Ford Otosan felavatta a forradalmian megújult Yeniköy összeszerelő üzemet, amely egy rekordméretű, 2 milliárd eurós beruházás részeként az autógyártás új dimenzióját nyitja meg Törökországban.