Forma 1

A Forma–1-es Marussia utódcsapata megnevezte egyik pilótáját

2015.02.25.

A Marussia Forma–1-es csapat utóda, a Manor mindent megtesz annak érdekében, hogy részt vehessen az idei világbajnoki sorozatban, és szerdán megnevezte egyik pilótáját.

Az istálló a tavalyi autó "feljavított" változatával, Ferrari motorral versenyezne idén. Amint azt a szerdai közleményében hangsúlyozta: szakemberei napi 24 órában dolgoznak az angliai bázison azért, hogy az autókat március 6-ig befejezzék és szállíthatóak legyenek Melbourne-be, az év első versenyének helyszínére.


A Manor azt a Will Stevenst nevezte meg egyik versenyzőjeként, aki tavaly tesztpilótaként dolgozott az istállónál, 2014 utolsó viadalán pedig az azóta már megszűnt Caterham volánja mögött futamon is bemutatkozott. A csődeljárás alá vont Marussia utódcsapatának szereplése erősen kérdéses, mivel ehhez a mezőny többi tagjának a beleegyezésére is szüksége lenne, ám több istálló elzárkózott ettől.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....