Forma-1

Forma-1 - Változhat jövőre a sprintfutamos hétvégék lebonyolítása

2023.11.25.

Változhat jövőre a Forma-1-ben az úgynevezett sprintfutamos versenyhétvégék lebonyolítása, miután a csapatok és a világbajnoki sorozatban érdekelt felek is támogatják azt az ötletet, hogy könnyebben követhetővé váljon a program.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken jelentette be, hogy a sporttanácsa januárban mutatja majd be az erre vonatkozó végleges javaslatát az FIA Forma-1-es bizottságának.

"A cél tovább racionalizálni a hétvégeket úgy, hogy különválasztják a sprinthez tartozó aktivitásokat a nagydíjhoz kapcsolódóktól" - írta az FIA, és hozzátette, a 2024-es versenynaptár sprintfutamainak részleteit a következő hetekben hozzák majd nyilvánosságra. Az idei szezonban a 22 fordulóból haton tartottak sprintfutamos hétvégét, közte a Katari Nagydíjjal, amelynek szombati napján, éppen a rövid távú viadalon biztosította be harmadik világbajnoki címét Max Verstappen.

A csapatok már tárgyaltak arról, hogy a sprintfutam időmérőjét pénteken rendeznék, a rövid távú versenyt pedig szombaton délelőtt, hogy aztán délután a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjéről döntő időmérő edzésre kerülhessen sor. Az idén a pénteki napokon bonyolították le a futam időmérő edzését, szombaton pedig előbb a sprintkvalifikációra, utána pedig magára a nagyságrendileg 100 kilométer versenytávú viadalra került sor.

Felvetődött még az is, hogy a sprintfutamokon több pilóta jusson vb-pontokhoz, és gondolkodnak a fordított rajtsorrend lehetséges alkalmazásán is. A Forma-1-ben 2026-tól változnak a motorokra vonatkozó szabályok, az FIA Forma-1-es bizottsága ugyanakkor megerősítette, hogy a 2025-ös idény kezdete előtt egyetlen istálló sem dolgozhat a 2026-os versenyautójának fejlesztésén.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 09. kedd....
2026.06.08
Valódi tragédiák és szimulációik elemzéséhez speciális műszaki szakértő kell. ..
2026.06.08
A CUPRA tovább bővíti a hamarosan érkező Raval modellválasztékát: 2026 őszétől egy új, kedvező árú....
2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....
2026.06.08
Jelentős átdolgozáson esett át a Honda népszerű CRF off-road modellcsaládja a 2027-es modellévre. A....
2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....
2026.06.08
Az új Lamborghini videó, amely tökéletesen ötvözi a nagy teljesítményű atletikusságot, a szépséget....