Kimi Antonelli

Forma-1 - Wolff szerint Antonellinek jót tett a kritika

2025.10.10.

Toto Wolff, a Forma-1-es Mercedes csapatfőnöke szerint a monzai Olasz Nagydíj után megfogalmazott kritika jót tett Andrea Kimi Antonellinek, a 19 éves olasz versenyző ugyanis azt követően sokkal jobb teljesítményt nyújtott.

Fotó: Mercedes

Az első F1-es idényét taposó fiatal pilóta a szezon középső, európai szakaszában gyengébb volt, mint azt megelőzően, két futamot be sem tudott fejezni, kétszer messze volt a pontszerzéstől, Magyarországon és Olaszországban pedig csupán 10., illetve 9. lett. Monza után Wolff élesen kritizálta Antonellit, aki azt követően Bakuban a negyedik, legutóbb Szingapúrban pedig az ötödik helyen ért célba.

"Baku óta azt látjuk, hogy nagyon koncentrál. Az európai időszak bizonyosan nem segített, mert óriási figyelem övezte és mindenki sokat várt tőle, az utóbbi hetekben viszont azt láttam, hogy kevesebb munkája van a médiával és a szponzorokkal, ezért minden idejét a mérnöki csapattal tölti" - összegzett Wolff a formula1.com-on olvasható interjúban.

Az osztrák csapatfőnök szerint Antonelli jól reagál a "tanulási folyamat" közben elé kerülő akadályokra, ők pedig mindig igyekeznek bíztatni.

"Az összes többi versenyző hozzászokott már ezekhez az autókhoz, neki viszont ez az első éve, vannak pályák, amiket egyáltalán nem ismer és az egész közeg egy kissé újszerű a számára. Összességében viszont jó munkát végez és úgy tűnik, jót tett neki, hogy kritikát is kapott" - jelentette ki Wolff.

Antonelli az egyéni világbajnoki pontversenyben a hetedik helyen áll 88 ponttal. Az F1-es idény a jövő hét végén folytatódik az Egyesült Államok Nagydíjával Austinban.

MTI

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....
2026.04.08
Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és....
2026.04.08
Az állami szavazáson átment a kérés, és a kongresszus is megszavazta. Már csak a Szövetségi....
2026.04.08
Hat év után először gurulnak Forma–1-es autók a Nürburgring aszfaltjára. A jövő héten a listavezető....
2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....
2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..