kerékpár

Fővárosi és vidéki kerékpáros tapasztalatok: hol vezetnek jobban?

2020.08.12.

Amióta nincs céges autóm, sajáttal pedig nem rendelkezem, azóta elég gyakran pattanok bringára és használom napi rendszerességgel. Ezzel nem vagyok egyedül, hiszen az elmúlt években egyre többen felismerték, hogy a kerékpár egy meglehetősen olcsó, de ugyanakkor gyors közlekedési alternatíva. Azonban országos szinten jelentős különbségek vannak, már ami a biztonságos használatot illeti. Szubjektív vélemény következik.

 

A Magyar Kerékpárosklub és az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018-ban készített felmérést a hazai kerékpáros szokásokról, amelyből kiderül, hogy a felnőtt lakosság 70%-a valamilyen gyakorisággal kerékpározik. Ebből 17 % számára elsődleges közlekedési eszköznek számít, azaz door-to-door szolgáltatásként otthonról ezzel megy a munkahelyére, bevásárolni, kirándulni, vagy csupán kedvtelési céllal teker. A legbiciklisebb régió toronymagasan a Dél-Alföld 34%-kal, míg a sor végét Dél-Dunántúl (13%) és Közép-Magyarország (8%) zárja. Ha ezt térképre tesszük, akkor egy szép háromszöget zár be, amelynek mindegyik csúcsán volt szerencsém kerékpározni. Ennek alapján, ha nem is reprezentatív, de gyakorlati tapasztalatokat meg tudok osztani négy kategória mentén, hogyan láttam a fővárosi és vidéki kerékpározást női szemmel.

Infrastrukturális különbségek

Anélkül, hogy bonyolult terminológiai kifejezésekbe bocsátkoznék, egy dolgot érdemes leszögezni. Nevezetesen, hogy van a kerékpársáv és van a kerékpárút. Ez utóbbi kimondottan a kerékpáros forgalom részére kialakított és önálló út, amit a kék körön fehér bicikli tábla is jelez. Míg a kerékpársáv az útnak egy sárga szaggatott és/vagy folytonos vonallal elkerített része, amelyen sárga aszfaltfestés jelzi, hogy itt mehetnek a biciklisek (is). Gyakorlott bringásként én jobban szeretem az kerékpárutakat, mert bár Budapest kerékpárhálózata folyamatosan fejlődik és egyre több a biciklissáv, azért akadnak gondok vele. Mint például a csatornafedelek, kátyúk és egyéb akadályok, amikre folyamatosan figyelni kell. Vagy a biciklissávban parkoló autók, amit ki kell kerülni és át kell miattuk menni az egyébként autós sávba. Az elém bevágó és merőleges utcákba bekanyarodó autókról már nem is beszélve. A vidéki városokban, pl.: Békéscsabán, Villányban sokkal több a kialakított és forgalomtól elzárt kerékpársáv. Nekem bringásként ez egy fokkal nagyobb biztonságot ad, mint az autók mellett cikázni fél méterrel.

Gyalogosokkal, autósokkal való interakció

Valószínűleg az utak eltérő kialakítása és fejlettebb kerékpáros kultúra miatt (értsd: többen használják a biciklit és elsődleges közlekedési eszközként) vidéken jóval kevesebb az autós-gyalogos-biciklis konfliktus az utakon. A fővárosban sokszor tapasztalom, hogy kanyarodáskor a biciklis majdhogynem elsodorja a gyalogost, akinek átkelőként amúgy elsőbbsége lenne. A piros lámpánál meg sokan tolakodnak előre az autók között a járművel, hogy elsőként induljanak, ami persze megoldható, de olykor az ablakon való hangos kiszóláshoz vezet. Ami a legszembetűnőbb különbség, hogy míg Budapesten gyakran látok a járdákon kerékpárost (ami szigorúan tilos) és rollert is, addig ez vidéken nem egy mindennapos jelenség. Mondjuk ott roller nincs, viszont kerékpárt van és napi használatban.

KRESZ szabályok betartása

Vannak olyan szabályok, amelyek mind vidéken, mind pedig a fővárosban híján vannak a betartásnak. Az egyik ilyen a párhuzamos közlekedés. Noha ez csak kerékpárúton megengedett, folyamatosan látom az egymás mellett haladó és kedélyesen beszélgető bicikliseket. Ez nemcsak, hogy szabálytalan, de meglehetősen balesetveszélyes is. Egy hirtelen manővernél (pl.: parkoló autó kinyitja az ajtót) könnyen veszélybe sodorhatod a másikat. Arról már nem is beszélve, hogy ha mögötted halad egy másik bringás nagyobb sebességgel, nem fog tudni megelőzni. A másik KRESZ szabály, amelynek megsértése rendre előfordul mind vidéken, mind pedig a fővárosban, az a behajtani tilos utcákba való befordulás. Ez csak abban az esetben engedélyezett, ha a Kivéve kerékpár tábla engedi, egyébként nem szabad.

Ha már kanyarodás, a kézjelzések használatát szerencsére Budapesten egyre több helyen látom, viszont a zebrán való áthaladás több sebből vérzik. Csak tolva szabályos ugyanis biciklisként áthaladni a zebrán, hiszen a KRESZ szerint a kerékpár az egy jármű. A zebra pedig gyalogosoknak van fenntartva. Ergo, akkor leszel te is gyalogos és jogosult a zebra használatára, ha leszállsz a járműről és áttolod. A fővárosban szinte sehol nem látok ilyen táblát kitéve, vidéken viszont több helyen is találkoztam vele.

Biciklizés és biztonság

Néhány zárógondolat még a biztonságos közlekedés kapcsán. A bukósisak használata ugyan nem kötelező, egészen pontosan csak 40 km/h óra felett, azért nem árt, ha forgalmas helyeken, így a városban használjuk. Bár a csengő kötelező tartozéka egy kerékpárnak, mégis azt látom, hogy azt a lehető legritkább esetben merik megcsörrenteni. Pedig a dudálással ellentétben a csengő nem egy feszültséglevezetési eszköz, hanem más lehetőség híján ezzel tudjuk felhívni a figyelmet valamire bringásként. A fényvisszaverő mellény és a világítás szintén két olyan sarkalatos pont, amiről sajnos gyakran elfeledkezünk. Ahhoz, hogy a kerékpáros szemlélet és kultúra erősödjön, elengedhetetlen a megfelelő oktatás, amit már egészen kicsi kortól érdemes elkezdeni akár szülőként, akár pedagógusként. A fejlesztéshez pedig nem kell jobb segítség Tóbiás és Balambér kalandjainál, amelyről bővebben ITT lehet tájékozódni.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....