elektromos autó

Frankfurtban debütál a MINI Electric

2017.08.30.

A brit prémiumgyártó a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatja be a MINI Electric tanulmányautót. A MINI első tisztán elektromos meghajtású modelljének világpremierje 2019-ben lesz.

„A hálózatról tölthető, egyre inkább környezetbarát MINI modellek megjelenése a BMW Group „Strategy NUMBER ONE > NEXT” vállalati stratégiájának egyik alappillére. A MINI Electric tanulmányautó a sorozatgyártásba kerülő első tisztán elektromos MINI modell izgalmas előfutára” – nyilatkozta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke.

A nagyvárosi mobilitás mélyen a MINI modelljeinek génjeibe van kódolva, hiszen a legfürgébb egyéniségek természetes közegei mindig is a metropoliszok voltak -olvasható a cégcsoport közleményében. A brit prémiumgyártó tervezőmérnökei a MINI Electric tanulmányautó megalkotásakor ebből az alapfelállásból, valamint a jövő nagyvárosi modelljeivel szemben támasztott mobilitási követelményekből indultak ki, mígnem a kifinomult járműtechnológiával felvértezett hajtásláncot és a nagyvárosi környezet sajátosságai szerint finomhangolt futóművet típus-specifikus aerodinamikai kiegészítőkkel fűszerezték.

„Magával ragadó, gokartos menetdinamikájának és erőteljes elektromos hajtásláncának köszönhetően a MINI Electric tanulmányautó nemcsak nagyszerű vezetési élményt, de tökéletes hétköznapi használhatóságot is kínál, mindezt ráadásul zéró emisszió mellett. Mi a MINI-nél így képzeljük el a jövő elektromos mobilitását” – fogalmazott Peter Schwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának MINI, Rolls-Royce és BMW Motorrad márkákért felelős tagja.

A 2008-ban bemutatott MINI E modell a BMW Group első tisztán elektromos meghajtású gépkocsija volt, amelyet a vállalatcsoport ügyfelei a hétköznapokban átfogó tesztelésnek vethettek alá. A több mint 600 tesztautó valós körülmények közötti használata fontos adatokkal szolgált a sorozatgyártásban kínált hálózatról tölthető hajtásláncok, valamint a forradalmi BMW i3 modell tervezésénél, fejlesztésénél. A brit prémiumgyártó első, tömegtermelésben gyártott plug-in hibrid gépkocsija a 2017 tavaszán leleplezett MINI Cooper S E Countryman ALL4 modell, amely a márka történetében most először kínál zéró emissziójú mobilitást. A tisztán elektromos meghajtású MINI Electric tanulmányautó ezt az irányvonalat viszi tovább.

A hatszögletű „hűtőrács” és a kör alakú fényszórópár hármas egysége szemből nézve azonnal felismerhetővé teszi a MINI Electric tanulmányautót. A modell hálózatról tölthető hajtáslánca már messziről beazonosítható, a jellegzetes „E” embléma, valamint az ezüst és élénksárga árnyalatok karakteres kontrasztja a korai MINI E modell örökségét hirdeti. A „hűtőrácsot” és a fényszórókat mindeközben a zéró emissziójú hajtáslánc-technológia sajátos stílusjegyeiként gondolták újra a mérnökök, előbbit például a minél alacsonyabb légellenállás és az elektromos motor minimális hűtőlevegő-igénye miatt teljesen zárt formában alkották meg. A tisztán elektromos meghajtás okán a sötétre fényezett ál „légbeömlők” is zártak, a frontrész letisztult egységét és kifinomult dizájnját pedig a LED-technológiás fényszórók és az üvegszálból megformált karosszéria-kiegészítők elegáns kontrasztja nyomatékosítja.

A MINI Electric tanulmányautó lélegzetelállító ékei a 19” méretű, sötét árnyalatú keréktárcsák, amelyek aszimmetrikus stílusban értelmezik újra a hatszögletű „hűtőrács” dizájn-megoldását. A garnitúra háromdimenziós nyomtatással készült, süllyesztett ál aerodinamikai betétjei a karosszéria üvegszálból megformált légterelő elemeivel harmonizálnak és a keréktárcsák eleganciáját hangsúlyozzák. Ez az innovatív megoldás ugyancsak a koncepció könnyűszerkezetes járműstruktúráját és modern karakterét hirdeti, miközben a funkcionális dizájnelemek háromdimenziós nyomtatásában rejlő lehetőségeket prezentálja - olvasható a közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....