Volkswagen

Frankfurtban mutatkozik be az új Golf Sportsvan

2017.08.23.

A felfrissített Golf Sportsvan közlekedési torlódás asszisztenssel, gesztusvezérléssel és új TSI-kínálattal érkezik majd.

Mindazok, akik a Golfra esküsznek ám magasabb üléspozícióra, illetve nagyobb variálhatóságra és térkínálatra vágynak 2014 közepe óta a Golf Sportsvan modelleket is választhatják. A Volkswagen most felfrissítette kompakt egyterűjét, amely a Frankfurti Nemzetközi Autószalon (2017. szeptember 12-24.) mutatkozik be. Műszakilag az új Golf Sportsvan egyebek mellett három új TSI benzinmotorral, vezetői segédrendszerek bővített kínálatával, infotainment-rendszerek új generációjával (a csúcsberendezés gesztusvezérléssel) és gazdagabb szériafelszereltséggel mutatkozik be. Megjelenésében a Golf Sportsvan még precízebb és karakteresebb vonalvezetésével tűnik ki.

Golf sorozatát követően a Volkswagen most Golf Sportsvan családját vetette alá széleskörű modellfrissítésnek. Az új Golf Sportsvan még precízebb vonalvezetésével kelt erőteljesebb benyomást, a külső fejlesztések között említhetők az új tervezésű lökhárítók, a LED-technikájú nappali menetfénnyel kiegészített, új halogén fényszórók, a xenon-technikát felváltó teljes-LED fényszórók, valamint a mindegyik változaton az alapkivitelhez tartozó LED-technikájú hátsó lámpák. Öt új könnyűfém keréktárcsa (16, 17 és 18 col peremátmérővel) és új külső színek – mint például a Cranberry vörös – teszik teljessé a külső megjelenés frissítését, míg az utastérben új dekorbetétek, szövetek és bőrülések keltenek még nemesebb összhatást.

Már jön a frissítés, pedig még az aktuális modell is trendi

A Golf Sportsvan modellfrissítését mindenekelőtt műszaki fejlesztései határozzák meg. Külön kiemelendő e tekintetben az új, 9,2 col képátlójú monitorral szerelt Discover Pro rádió-navigációs rendszere, amely gesztusvezérléssel is kezelhető. A megszokott gombokat és szabályzókat itt már hiába keresnénk, az érintéses vezérlés kizárólag az érintőképernyő és az új infotainment-rendszer bal oldalán sorakozó öt kapacitív mező segítségével zajlik.

A Media Control App formájában a Volkswagen a táblagépek és az okostelefonok számára kínál igényes csatlakozási lehetőséget az infotainment-rendszerhez. Az alkalmazással az infotainment-rendszer számos funkciója vezérelhető kényelmesen a tabletről is, függetlenül a járműben elfoglalt üléshelytől. A számítógép ekkor egyszerűen WLAN-hotspot segítségével kapcsolódik a Discover Media vagy a Discover Pro berendezésekhez.

A Volkswagen mindemellett a Security & Service szolgáltatáscsomagot is kínálja Golf Sportsvan modelljéhez, amely a legkülönbözőbb szituációkban biztosíthat hatékony segítséget. Különlegességei között említhetők például olyan szolgáltatások, mint az automatikus balesetjelentés, a műszaki segélyhívás és a szervizidőpont egyeztetés.

Frankfurtban derül majd ki, milyen lesz az új Sportsvan

A fokozott biztonság és kényelem szolgálatában a Golf Sportsvan palettáján olyan új vezetői segédrendszerek is szerepelnek, mint – a városi vészfék-funkcióval (City Emergency Braking System) kiegészített Front Assist technikájának részeként – a gyalogos felismerés (Pedestrian Monitoring), az araszoló (Stop-and-Go) forgalomban 60 kilométer/óráig részlegesen automatizált vezetést kínáló közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist), a vészhelyzet-asszisztens (Emergency Assist), a parkolási asszisztens (Park Assist) és a proaktív utasvédelem (Proactive Occupant Protection) legújabb generációja, valamint a vontatmány-asszisztens (Trailer Assist) (a parkolási asszisztenssel együtt), amely az utánfutóval végzett tolatásos manővereket könnyíti jelentősen.

Három high-tech TSI benzinmotor, illetve két különösen gazdaságos dízelmotor alkotja a tervezett motorpalettát. A két erősebb TSI erőforrás aktív hengermenedzsmenttel (Active Cylinder Management) működik, amely meghatározott üzemállapotokban kettőt automatikusan leállít a négy henger közül, így mérsékelve jelentősen az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást.

A felfrissített Golf Sportvan előzetes értékesítése idén ősszel indul Magyarországon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....