ICDP

A független szervizek lehetnek a járvány rövidtávú nyertesei

2020.06.24.

Bár a koronavírus járvány az egész autóipart megviselte, a károk nem mindenkinek ugyanakkorák és a járvány előtti szintet elérni sem ugyanannyi időbe telik majd mindenkinek. A független autójavítók meglepően jó helyzetben lehetnek, ha sikerül átvészelniük a legnehezebb időszakokat, de hosszú távon bajba kerülhetnek.

A járvány alatt többségünk nem ment sehova, így az autók javítása és karbantartása is szünetelt. Részben azért, mert amúgy sem igazán használtuk őket, másrészt pedig amúgy is zárva volt a magántulajdonú szervizek többsége.

Most, hogy a járvány “karantén” része véget érni látszik, ezek a független autójavítók több ügyféllel számolhatnak. Egyrészt az elnapolt javításokat most kell elvégezni, másrészt pedig az élet nagyjából visszatért a régi kerékvágásba, tehát az elnapolt javítások elvégzése mellett az egyébként is mostanában érkező ügyfeleket is ki kell szolgálniuk.

A járvány hatása Magyarországon ilyen szempontból egyelőre ismeretlen, de például Olaszországban a tömegközlekedés népszerűsége jelentősen visszaesett és sok ember döntött úgy, hogy autót vásárol. Elsősorban ez a használt autó piacot élénkíti, a használt autókban pedig egy közös dolog van: mindig van valami, amit meg kell javítani rajtuk.

Az ICDP kutatói arra számítanak, hogy például Franciaországban 2030-ra 1,3 millió darabbal kevesebb 7-11 éves autó lehet az utakon, mint a járvány nélkül lett volna. Ez elsősorban az új autók iránti kereslet visszaesése miatt várható. Ez azért nagy csapás a független autójavító vállalkozások számára, mert Nyugat-Európában az általuk javított vagy karbantartott autók 70%-a ebből a korcsoportból kerül ki.

Ez alapján tehát azt látjuk, hogy a független autójavítók a következő egy évben jól járhatnak, de néhány év múlva ügyfeleik jelentős része egyszerűen eltűnhet. Magyarországon teljesen más az autópark összetétele, így ezek a szervizek is elsősorban idősebb járművekkel foglalkoznak.

Ez alapján bár nyugaton nehéz idők elé néznek a szervizek, Magyarországon legfeljebb örülhetnek, hiszen mi amúgy is használt autókat vásárolunk, azokat pedig úgyis hozzájuk fogjuk vinni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton a közösségi oldalán azt írta, feltöltődött, tele....
2026.02.28
A BRFK kamerája mindent vett, a sofőrök 100 ezer forintos bírságra számíthatnak. ..
2026.02.28
Gorden Wagener, a Mercedes leköszönő dizájn főnöke osztotta meg közösségi médiáján az eddig soha....
2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....