Toyota RAV4

Gazdára talált a 10 milliomodik példány a világ legnépszerűbb SUV-jából

2020.04.15.

A tekintélyes mennyiséghez 26 évre és öt generációra volt szüksége a Toyota RAV4-nek.

A RAV4-ből, a világ legkelendőbb SUV-modelljéből idén februárban kelt el a 10 milliomodik darab: ez az eredmény 5 modellgenerációt ölel fel a gyártás 1994-es kezdete óta. 2019-ben a RAV4 nemcsak a világ legnagyobb darabszámban eladott SUV-ja volt, hanem egyben a negyedik legkelendőbb személyautója is (az első helyet tavaly is a Corolla szerezte meg, de a TOP10-be befért még a Camry is). A szabadidő-autó legnagyobb piaca ma Észak-Amerika, ahol csak tavaly több mint félmillió (535.000) darab gazdára 2019-ben, de az európai (133.000 db) és a kínai (127.000 db) értékesítés is kiugróan erős volt. 1994 óta Európában már több mint kétmillió RAV4 kelt el, és a legutóbbi, ötödik generációs modell – ami 2019 elején jelent meg a piacon – új éves értékesítési rekordot állított fel 130.000 darabbal.

A RAV4 alapötlete először az 1989-es Tokiói Autószalonon kiállított RAV-FOUR tanulmányban öltött testet, ahol a Toyota azonnal felmérhette, milyen igény lenne egy kompakt, összkerékhajtású modellre. És bár csak egy formai tanulmányról volt szó – vagyis a gyár semmilyen műszaki részletet nem tudott megosztani róla – a nagyközönség mégis hihetetlenül lelkesen fogadta az ötletet. 1991-ben a projekt zöld lámpát kapott, és a mérnökök nekiláttak a fejlesztésnek.

Amikor aztán 1994 márciusában a Genfi Autószalonon lehullott a lepel az első generációs RAV4-esről, kevesen gondolták volna, hogy ez az újszerű jármű átformálhatja majd az autópiacot. A RAV4 a terepjárók új korszakának hírnöke volt, és a piac azonnal érdeklődve fordult az újdonság felé. Az autó már a kezdetektől globális modellként készült: Japánban 1994-májusában indult meg az értékesítése, amit a következő hónapban követett az európai, az afrikai, az ausztrál és a latin-amerikai piac. Észak-Amerikában 1996 januárjában debütált a RAV4. Az első gyártási tervek havi 4500 darabról szóltak, de már a legelső hónapban 8000 megrendelés futott be, így meg kellett duplázni a gyártási kapacitást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....