NAV

Gépjármű-kereskedelemre szakosodott bűnszervezetet számolt fel a NAV

2016.12.07.

- Gépjármű-kereskedelemre szakosodott bűnszervezetet működtetett az a tatabányai férfi, akit társaival együtt elfogtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az eddigi adatok szerint összesen 98 millió forint áfát csaltak el - tájékoztatott az adóhatóság szerdán.

A bűnszervezet Németországból és Hollandiából szerzett be gépkocsikat nettó áron, általános forgalmi adó (áfa) nélkül, majd belföldön értékesítette úgy, hogy adót egyik országban sem fizetett. Az ügyletben részt vevő egyik cég egyáltalán nem tett adóbevallást, a többi cég pedig hamis számlákkal belföldi beszerzés látszatát keltette, és a számlák áfa-tartalmát bevallásában levonta.


Képünk illusztráció!

Az akcióban 67 pénzügyi nyomozó 27 helyszínen végzett házkutatást, a Komárom-Esztergom megyei revizorok pedig ellenőrizték a munkavállalók bejelentését - közölte a NAV. Az irányító, büntetett előéletű férfit és egy szlovák társát a NAV Merkúr bevetési egysége fogta el. Az irányító lakásán nyolc hamis személyi okmányt találtak.

Az állami költségvetést ért kár megtérülése érdekében 224 millió forint értékben zárolták az elkövetők vagyonát, a többi között lefoglaltak 34 gépkocsit és 14 millió forint készpénzt. A pénzügyi nyomozók négy gyanúsítottat és nyolc tanút hallgattak ki. Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságán üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik nyomozás. Az irányító és szlovák társa előzetes letartóztatásban van.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....