közlekedésbiztonság

A gépjárműfeltörések megelőzhetők - figyelmeztetés a temetők környékén

2014.10.11.

Értékeik megóvásával az állampolgárok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak bűncselekmények sértettjeivé.

Erre hívja fel a Komárom-Esztergom megyében élők és Mindenszentek, Halottak napja alkalmából a megyébe látogatók figyelmét a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azokon a bűnmegelőzési kiadványokon, melyeket a napokban a megye valamennyi temetője közelében kihelyeznek a rendőrök. A síremlékekhez már most is sokan kilátogatnak, a legtöbben gépjárművel érkeznek a temetőkhöz. A megemlékezők mellett a bűnelkövetők is felbukkannak, akik az autókban hagyott értékek megszerzésére törekednek.

Ennek érdekében a rendőrség kéri elsősorban arra a lakosságot, hogy jól látható helyen ne hagyjanak semmit autójukban. Értékeiket a csomagtartóban helyezzék el, de a legjobb, ha azokat magukkal viszik. A jármű ajtaját, az ablakokat, és a napfénytetőt mindig zárják le, mielőtt az autót elhagyják, még akkor is, ha rövid időre távoznak. Az indító kulcsot tartsák maguknál, hogy azt ne tudja illetéktelen megszerezni. Amennyiben lehetőség van rá, parkoljanak őrzött parkolóban. Az esti órákban pedig olyan helyet válasszanak, ahol jó a közvilágítás, illetőleg a parkolóhely belátható és forgalmas. Mielőtt elindulnak a járművel, győződjenek meg arról, hogy a kocsi zárszerkezete és az ablakok érintetlenek, mert az azokon látható sérülések feltörésre, vagy annak kísérletére utalhatnak.

Amennyiben észlelték, hogy feltörték, vagy ellopták járművüket, mielőtt bármihez hozzáérnének, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112-es segélyhívó számok valamelyikén. A bűncselekmény helyszínét ne változtassák meg! Ennek célja, hogy eredeti állapotban megőrizzék a helyszínen lévő nyomokat, amíg azok rögzítése meg nem történik. Ha a helyszín megváltoztatása elkerülhetetlen volt (pl.: elsősegélynyújtás, közveszély elhárítás stb.), azt a kiérkező rendőrjárőrnek, a helyszíni szemle bizottság vezetőjének jelezni kell.

Forrás: police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....
2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....
2026.07.25
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos....
2026.07.25
Kellemetlen élményben volt része egy 54 éves szlovákiai nőnek a horvátországi A1-es autópálya....
2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....
2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....