Ingolstadt

Globális márkakampányt indít az Audi a 72andSunny együttműködésével

2019.11.29.

Új globális márkakampányt indít jövőre az Audi, amelynek középpontjában a négy karika újrapozicionálása áll, s amelyben a globális márkamenedzsmentnek megfelelően minden eddiginél intenzívebben jelennek meg a vállalat nemzetközi hálózatából érkező ismeretek és kommunikációs trendek. Partnerként a nemzetközileg aktív 72andSunny kreatív ügynökséget nyerte meg az Audi.

A kampány alapjául az Audi új márkastratégiája szolgál. A legfontosabb célok egyike „A haladás technikája” mottó újraértelmezése és új élettel feltöltése, amelynek a jövőben már nem csupán a műszakilag megvalósíthatóról kell szólnia, hanem még inkább a középpontba kell állítania az ügyfelek kívánságait. „A ’haladás’ globálisan immár mindinkább a hozzáállás, a belső beállítottság kérdésévé válik” – hangsúlyozta Sven Schuwirth, az Audi márka Digital Business és Customer Experience vezetője. „Ezért lépünk a marketing területén is új utakra, hogy emocionálisan újratölthessük az Audi márkát. E projektet már a kezdetektől szerte a világon dolgozó kollégáinkkal intenzív együttműködésben kívánjuk megvalósítani. A 72andSunny ideális ügynökség számunkra, hogy e célkitűzéseinket nagyszabású márkakampány keretében tegyük jól érzékelhetővé.”

Carlo Cavallone, a 72andSunny Amsterdam kreatív ügyvezető igazgatója így fogalmazott: „Örömteli és izgalmas számunkra, hogy az első autógyártó, akivel Amszterdamban együtt dolgozhatunk, a világ egyik leginnovatívabb, legkreatívabb és legizgalmasabb márkája. Megtiszteltetésnek vesszük, egyben nagy örömmel tölt el minket, hogy közösen írhatjuk története következő fejezetét – nagy kihívás, amelynek szívesen állunk elébe.” Az Audival folytatott közös munkát a 72andSunny amszterdami irodája irányítja majd, az ügynökség világméretű hálózatának támogatásával. New York-i, Los Angeles-i, Sydney-i és szingapúri irodáival a 72andSunny nemzetközi reklámügynökség, akinek ügyfélportfoliójában többek között a Google, az adidas és az Unilever is szerepel.

 

Az Audi tervezett kommunikációs offenzívájában a márka megerősítése játssza a központi szerepet, amit az Audi következetesen meg kíván fiatalítani, mégpedig különösen progresszív vásárlói célcsoportok megszólításával. A márka prémiumkarakterét szintén a luxus korszerű formája jegyében kívánja új életre kelteni, miközben egyértelműen megfogalmazott célkitűzése a márkaimázs és a márka ismertségének hosszú távú erősítése.

 

Az új márkakampány 2020 első negyedévében veszi kezdetét.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
A rendezvényen hagyományosan jelen van a hazánkban elérhető elektromos és hibrid gépjárművek....
2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....
2026.04.10
A 2025-ös adatok alapján jól kirajzolódik, hogyan alakul az autólopások helyzete Szlovákiában, és....
2026.04.10
A burgenlandi rendőrség kedden pozitív eredményről számolt be a húsvéti hétvégével kapcsolatban.....
2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....