Forma 1

A glória megszépítésén dolgozik az FIA

2018.09.02.

Dolgozik az FIA a sokat kritizált glória fejvédő esztétikusabbá tételén. Versenyigazgatójuk erről és a Charles Leclerc-baleset első kutatási eredményeiről árult el részleteket.

Sok dicséretet kapott a glória Charles Leclerc spái balesete után, ám több versenyző még így is kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint a fejvédő nem való az F1-be, és többen még mindig nehezen barátkoznak meg a kinézetével is. E kritikák a sportág vezetőinek figyelmét sem kerülik el, Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója pedig elárulta, már javában dolgoznak a fejvédő megszépítésén is.

Miközben a jelenlegi verziót is folyamatosan fejlesztik, az FIA szakemberei már az úgynevezett 4-es verzión is dolgoznak. „Folynak a további a kutatásaink. Az esztétikai szempontból már jóval kielégítőbb lesz” – ígérte Whiting Monzában.  „Jön a négyes glória, de ez egy hosszabb folyamat. A mostani glóriához is négy-öt év alatt sikerült eljutnunk. Dolgozunk rajta, de úgy néz ki, csak 2021-ben vezetjük be, amikor jönnek az új autók is. A célunk, hogy az már esztétikai szempontból is jobb legyen, hogy a szemnek kedvesebbé tegyük.”

Kiemelte azonban, hogy a kinézet továbbra is hátrébb áll a rangsorban a biztonsági szempontoknál, így bármilyen ilyen jellegű változtatást is terveznek, csakis akkor hajtják végre, ha a glória hatékonyságára nem lesz rossz hatással. Már csak ezért sem számít gyors folyamatnak a módosítás. „A glóriaprojekt volt a legalaposabb kutatásunk, amit valaha is elvégeztünk, hosszú ideig tartott. Nagyon sok energiát öltünk abba, hogy megvizsgáljunk minden olyan balesetet, ahol segített volna, és próbáljuk megállapítani, mi történt volna vele és nélküle. Ez egy roppant összetett kutatás volt, és az új verzióhoz is hasonló fog vezetni.”

A Leclerc és Alonso belgiumi ütközésében játszott szerepe sokat javított a fejvédő keret megítélésén. Whiting elárulta: „A spái baleset óta több e-mailt is kaptam olyanoktól, akik korábban ellenezték. Most azt mondják, nincs több kifogásuk.” A balesetről részletes jelentést fog készíteni az FIA, megvizsgálva annak minden tényezőjét. Az elemzések még tartanak, ám az már tudható, hogy Alonso kereke kevesebb mint fele akkora erővel ütötte meg Leclerc glóriáját Belgiumban, mint amekkorával (125 kN) tesztelik abból az irányból: 56 Kilonewtonnal. „Az ütés fele akkora volt, mint a tesztterhelés, és nagyjából ugyanazon a ponton érte, mint ahol mérünk. A glória nem deformálódott el. Amikor levettük, nem volt rajta elgörbülés, ellenőrizték, hogy volt-e repedés, de minden rendben volt.”

Azt Whiting viszont továbbra sem meri egyértelműen kijelenteni, hogy Leclerc életét a fejvédő mentette meg. „Ezt még nem tudjuk megállapítani, ehhez több kutatás kell. Próbáljuk megérteni a baleset folyamatát, de jelenleg még nem lehet biztosat mondani. A videók kikockázása alapján elmondható, hogy a felfüggesztés eltört a McLarenen a glóriával történt ütközés pillanatában, ami máris képet fest a ható erőkről.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....
2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....