Opel

A GM új vezetőjének első útja az Opelhez vezetett

2014.01.29.

A frissen kinevezett Mary Barra első tengerentúli útja Rüsselsheimbe vezetett, ahol bejelentette egy új modell gyártását, találkozott az alkalmazottakkal, megnézte az összeszerelő üzemeket is.


Mary Barra, a General Motors első női vezérigazgatója Dan Ammann-nak, a GM új elnökének társaságában utazott Németországba.

„Nagyon örülök, hogy lehetőségem van találkozni az itteni alkalmazottakkal” – mondta Barra, aki január 15-e óta a General Motors vezérigazgatója. „Úgy gondoltam, nagyon fontos, hogy személyesen is megerősítsem a GM elkötelezettségét az Opel iránt, az Opel fontosságát a cégünknek, és azt, hogy fel kell gyorsítanunk a fejlődést. Örömmel jelentem be, hogy egy újabb modellt fogunk gyártani a rüsselsheimi gyárban. Versenyképességi okokból jelenleg még nem árulhatunk el további részleteket erről.”


Ammann, Girsky és Neumann

„Dan Ammann-nal, akit Steve Girsky utódjának neveztem az Opel igazgatótanácsának élére, és Karl-Thomas Neumann-nal, aki az Opel csapatát vezeti, bízom benne, hogy elérhetjük célunkat, az európai áttörést az évtized közepére”- tette hozzá a GM első női vezetője.

Barra megerősítette, hogy a General Motors 4 milliárd eurót fektet be az Opelbe 2016-ig, aminek köszönhetően a német gyártó 23 új modellt és 13 új motort dobhat a piacra. Látogatása során meglátogatta a 3300 alkalmazottat foglalkoztató rüsselsheimi gyárat, ahol az Insignia és az Astra készül. Ezen kívül elment a Nemzetközi Technikai Fejlesztőközpontba, ahol 6000 mérnök, technikus és tervező dolgozik a GM jövőbeli modelljein.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....