Kia Motors

Golyóálló KIA nem csak katonáknak

2020.11.09.

A KIA egy nyitott tetejű, összkerékhajtású katonai terepjáró fejlesztésébe kezdett, ami a Mohave platformjára épül majd. Emellett golyóálló nehéz teherautókat gyártását is tervezi a dél-koreai hadsereg számára – írja az autonews.ru orosz autós szakportál.

A koreai KIA autógyár új katonai jármű kifejlesztését tervezi a Mohave terepjáró bázisán. A felül nyitott terepjárót gépesített lövészegységeknek szánják. Az autóból civil változat is készül majd a rajongók számára.  

Várhatóan jövőre jelentek meg az új jármű első prototípusai. A projektképekből ítélve az autónak semmi köze nincs a koreai márka jelenlegi modelljeihez. Az új katonai jármű inkább a GM katonai terepjárójára, az Infantry Squad Vehicle-re vagy a Toyota BXD10-re emlékeztet.

A leendő összkerékhajtású SUV műszaki jellemzőit titokban tartják. Kiindulópontot jelenthet, hogy a KIA Mohave közkedvelt változatát jelenleg egy háromliteres, V6-os, 249 lóerős dízelmotorral forgalmazzák, amelynek 549 Nm a nyomatéka. Annyit azonban már most tudni, hogy az ezen a platformon alapuló katonai jármű teljesen más meghajtást kap majd.

A Kia más haditechnikai projekten is dolgozik. Új - 2,5 és 5 tonna hasznos teherbírású - katonai teherautókon. Ezeket a járműveket kifejezetten a dél-koreai hadseregnek szánják. A Kia nemrég nyerte meg ugyanis a hadsereg által katonai teherautók beszerzésére kiírt tendert.  Egyelőre annyit tudni, hogy a gyártandó katonai teherautókat 7,0 literes dízel turbómotorokkal és automata váltóval szerelik fel. A nehéz teherautók egy sorozata speciális, golyóálló változatai is elkészül majd.

A dél-koreai cégek jelenleg intenzíven kutatják a különféle autóipari technológiák katonai felszerelésekbe történő integrálásának lehetőségeit. Ide tartoznak egyebek között az alternatív hajtáslánc-technológiák, valamint autonóm vezérlőrendszerek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....