járműtörténelem

Gondolatjel – Autók múzeumban

2021.02.18.

Világviszonylatban egyedülálló, hogy saját autójával múzeumban parkolhat az ember: a budapesti Múzeum Mélygarázsban. Ám úgy tűnik, hogy nem igazán vették birtokba a költséges létesítményt az autósok. Talán átgondolatlan volt a gazdasági modell?

Több érdekfeszítő autómúzeumban jártam már, egyebek között a BMW-nél, Mercedesnél, a Ford fantasztikus (nemcsak autós és nemcsak saját márkájú) gyűjteményében, a Porschénél és a Ferrarinál. Mindegyik sajátos élmény. Teljesen különleges viszont, hogy egyúttal múzeumként funkcionáló mélygarázsba állhasson be akárki a kocsijával, alkalmilag vagy tartósan.

Erre a viharos történetű Dózsa György úton nyílt alkalom. Históriájáról röviden annyit, hogy az egykori mutatványos Vurstli Aréna-úti oldalán épült meg, majd tűnt el a Regnum Marianum templom, a Dózsa Györgyre átnevezett és kiszélesített terület adott helyet az április negyediki díszszemlének és a május elsejei felvonulásnak, Sztálin, majd Lenin szobra és a pártvezetők előtt. Az ötvenes-hatvanas években motor- és autóversenyeket rendeztek itt, majd a rendszerváltás után, a már 56-osok terére átkeresztelt területen nagyjából 1200 autót befogadó ingyenes parkolóhely alakult ki, spontán módon (a Google Föld még mindig ezt az állapotot mutatja). Mindig tele volt, ami jelezte a környék igényét.

A korszerű, sőt jövőbe mutató, autómentes Városligetet távlati célul kitűző Liget Budapest Projekt keretében mélygarázs létesült a Damjanich utca és az Ajtósi Dürer sor között. Mivel régóta ezen a környéken élek, közvetlen tapasztalataim vannak a parkolási lehetőségek változásáról. A hetvenes évek közepén még a járdával párhuzamosan lehetett parkolni, és bőven voltak üres helyek, például a Damjanich utcában, de ma már, lévén ingyenes, fővárosi kezelésű utca, rendszerint már ott áll indexelve egy kocsi, mikor kiáll valaki. A fizetős mellékutcákban is negyedórákat kellhet keringeni. Ebben nyilván szerepet játszott a Dózsa György úti parkoló megszűnése, a Néprajzi Múzeum és a mélygarázs építése miatt. A környéken élők epedve várták az utóbbi elkészültét.

Tavaly decemberben át is adták a promenáddal együtt nyolc milliárd forintba került, impozáns Múzeum Mélygarázst, amely azért kapta e nevet, mert magyar kortárs alkotók (például Moholy-Nagy László, Keserü Ilona, Maurer Dóra, Bak Imre, Victor Vasarely) geometrikus, nonfiguratív műveinek nagyméretű reprodukciói díszítik. Sivár betonfalak helyett lélekemelő szépség! Ilyen máshol nincs, valódi hungarikum! Egyébként is parádés a létesítmény: teljesen akadálymentes, szélesek a lejárók és a folyosók, bőségesen mérték ki a helyeket, könnyű be- és kiállni, vannak töltők villanyautóknak és motorkerékpáros helyek – sőt külön rámpán elérhető kerékpártároló is, szekrényes öltözővel és zuhanyzóval. Fölötte, a felszínen szép sétány, sok-sok frissen ültetett fával, növénnyel. A Főváros egyik nem éppen reprezentatív foltjából fénypont lett.

Fotók: a szerző felvételei

A Múzeum Mélygarázs kapacitása 800 autó (majd még épül további kettő az Állatkerti körúton és a Hermina úton), tehát csak kétharmada a megszűnt „vad parkolóénak”. Ez már önmagában nem éppen jó hír a közelben élőknek, de akkor is nagy volt a várakozás, hogy könnyebb lesz parkolni, élhetőbb lesz a Ligetváros. Most, két hónap elteltével, körülbelül ugyanakkora a csalódás. Ugyanúgy állnak második sorban, vészvillogóval, a felszabaduló helyre ácsingózó autósok, és ugyanúgy keringenek hosszasan a mellékutcákban. Mintha nem is épült volna semmi a Dózsa György úton.

A Múzeum Mélygarázs lejárójánál LED-es infótábla mutatja a szabad helyek számát. Mikor épp lefényképeztem, a nyolcszázból 721 hely volt üres, a környék lakosságának fenntartott, kedvezményes díjú (elvileg) kétszáz helyből 221. Ezek teljesen átlagos, hétköznapi adatok. Arra vallanak, hogy nem vették még birtokba az autósok az új lehetőséget.

Vajon miért? A borsos díjakat (egy éjszaka délután hattól reggel hétig 3000 Ft, a harminc egész napra szóló bérlet 49.500 Ft) aligha lehet egyedüli oknak tartani, hiszen a környékbeliek kedvezményesen parkolhatnak, sőt a koronavírus járvány miatt átmenetileg ingyen lehet beállni este és reggel hét között, nappal viszont normál díjszabással. Vélhetően sokan tartanák elfogadhatónak, hogy értékes, féltett kocsijuk időjárástól és bajoktól védve állhasson napi másfélezer forintért. Talán inkább ott a bökkenő, hogy a városi autózás frusztráló hatása miatt egyre többen szoknak át a mind vonzóbb tömegközlekedésre, csak ritkán használják saját járművüket, és tartósan a Múzeum Mélygarázsban tartani már túl nagy költség lenne.

Talán szerepet játszik az is, hogy a hetedik kerületnek a Dózsa György és a Thököly út, illetve a Rottenbiller és Damjanich utca közötti része jórészt elég hosszú sétatávolság a Mélygarázstól, különösen, ha van cipelni való is. Alighanem sokan vállalnak inkább egy kis helyvadászatot, hogy közelebb állhassanak le a házukhoz.

Kérdés, mennyire növeli meg a garázs kihasználtságát, ha feloldódik a járványhelyzet, beindul az idegenforgalom.

 

Mindezen elgondolkodni főképp a Múzeum Mélygarázst üzemeltető Városliget Zrt. üzlet- és árpolitikájáért felelős munkatársainak, illetve az elkövetkező beruházásokat előkészítő szakemberek feladata lehet. Biztos, hogy remekül tervezték meg, de elképzelhető, hogy nem jól vettek figyelembe emberi tényezőket, hiszen az autósok ahelyett, hogy rácsaptak volna a lehetőségre, lényegében észre se veszik. Ha már megvalósult ez a nagyszerű, a külföldnek is példát mutató aktív, élő múzeum, ne álljon kihaltan, szinte üresen!  

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....