Gondolatjel

Gondolatjel - Az automobilizmus demográfiai háttere

2023.01.01.

Egyre kevesebb évtized alatt duplázódik meg az emberiség létszáma, nagyon egyenetlen eloszlással a földkerekségen. Alapjában változik meg minden – vessünk egy pillantást a gépjármű-közlekedés és a mezőgépészet várható közeljövőjére.

Túlléptük a nyolcmilliárdos létszámot, szaporodásunk oly mértékben gyorsul, hogy nem túlzás népességrobbanásról beszélni. Időszámításunk kezdetekor, becslés szerint, 250 millióan taposták e sártekét, 1776-ban értük el az egymilliárdot, 1945-ban 2,3, 2006-ban 6,5 milliárdan voltunk, és 2050-re, évi nyolcvanmilliós gyarapodással túlléphetjük a kilencet.

Kétség sem fér hozzá, hogy a létszám felszaladása jórészt az európai, amerikai fehér ember tevékenységének köszönhető: tudományos, technikai forradalommal kihasználtuk a szén, majd az olaj energiáját, iparosítottunk és megtaláltuk tömegbetegségek megelőzésének, gyógyításának módját.

Az előbbi tényezők következményeként bejárhattuk a földkerekséget, fegyverzetünkkel alávetettségbe kényszeríthettünk kontinenseket, úgy megnőtt az életszínvonalunk, hogy szibaritaként leálltunk népességünk növelésével, sőt már fogyatkozunk.

A második tényező robbanásszerűen megnövelte Afrika és Ázsia nagyfokú gyermekhalandósághoz alkalmazkodó lakosságát. Mivel az ember tudata lassabban változik körülményeinél, ezek a népek kitartottak sokgyerekes családmodelljük mellett. Csád lakossága az ötvenes években 2,5 millió volt, ma 16, és századunk végére elérheti a hatvanat.

Nőtt eközben a szubszaharai kopár ország élelmiszerellátó képessége? Nem, inkább csökkent, mert tüzelőnek kivágták a fák zömét, hozzájárulva az elsivatagodáshoz. Nemsokára Nigéria lesz a harmadik legnépesebb ország, 800 millióval – milyen perspektíva áll előttük? Migráció Európába, amely valamilyen mértékben történelmileg felelős túlszaporodásukért.

Az emberiség históriája másból sem áll, minthogy országok el akartak foglalni másokat, kihasználva lakosságukat és természeti erőforrásaikat. Egy gyarmatosító hatalomnak csak jogai voltak, a gyarmatosítottaknak csak kötelességeik. A lerohanás, kizsákmányolás ellen fegyveres erővel volt szokás védekezni. Ma már másképp van: a progresszív liberális világvallás szerint a fejletlen országok lakosságának joga van megfontolatlanul szaporodni, és a fejletteknek kötelességük ellátni őket – akár otthonukban, akár migránsként minálunk.

A zömmel illegálisan érkezők, akárcsak az egykori gyarmatosítók, hitetleneknek tartják az őshonosokat, saját magukat vallásilag felsőbbrendűnek. Eszük ágában sincs idomulni az ott talált népekhez, elsajátítani hagyományaikat, életmódjukat. Elkülönülve laknak, élnek, sem anno Afrikában, sem újabban Európában nem alakult ki „multikultúra”. Kérdéses, hogy hány százalékuk tanulja meg a befogadó nép nyelvét, sajátítja el munkakultúráját, tanul szakmát, és járul hozzá bármivel új lakhelye szellemi vagy anyagi gyarapodásához. Akkor most ők gyarmatosítanak minket, saját önfeladó hozzájárulásunkkal? Nagyon úgy néz ki…

Békességes együttélés lesz ebből, vagy feszültségekkel teli villongás? A gyarmatokból, felszabadító harcokkal, kiűzték elnyomóikat, nekünk viszont esélyünk sincs hazatessékelni migránsokat. Ha Franciaországból bíróság kiutasít egy-egy ellenséges hitszónokot, nem lehet érvényt szerezni az ítéletnek. A jogszolgáltatás pályája is nekik kedvezően lejt.

Ez a helyzet szép utópiák sötét háttere. Európa utat akar mutatni a saját technológiájával előidézett, vagy legalábbis meggyorsított klímakatasztrófa elkerülésében, de nem az esztelen pazarlás, túlzott jólét visszafogásával, hanem a széndioxidot kibocsátó kocsik lecserélésével túlzott teljesítményű, luxusú, drága, kétes ökológiai lábnyomú villanyautókra. Éppen, mikor pusztító, energiakrízist okozó háború dúl földrészünkön, már sorban állhatunk benzinkutaknál, és nagy kérdés, hogy sikerül-e mindenütt biztosítani az e-mobiltás elektromos energiáját.

Van az ukrajnai háborúnak egy sajátos aspektusa is: maga az ország, gabonaexportőrként, afrikai államok, például Szomália fő élelmiszerellátója, és most sem annyit termelni nem képes, mint békeidőben, sem a kevesebbet kiszállítani kikötőiből. Éhínség, népvándorlás fenyeget a fekete földrészen. Ráadásul, ha így megy tovább, a mi mezőgazdaságunkat is érzékenyen érintheti az orosz olaj, földgáz elapadása, a szankciós politika miatt. Egész szénhidrogén-alapú civilizációnk rendül meg!

Mit lehet tenni, hogy miközben afrikaiak, ázsiaiak millióit szeretnénk a mi életszínvonalunkra emelni, ne süllyedjünk le az ő nívójukra?

Először is felvilágosítani kellene szegény országokat, hogy nem tudjuk otthonukban etetni, sem befogadni népességfeleslegüket, megvédjük határainkat elözönléstől, másodszor vissza kell fogni saját hedonista túltermelésünket és túlfogyasztásunkat, hiszen nem élhet kilencmilliárd ember olyan jólétben, mint amit Európában megteremtettünk magunknak.

Le kell mondanunk szeretett autónkról, vagy használatának kedvtelési részének zöméről, lehetőleg át kell térni közösségi közlekedésre, mérsékelni kell vásárlásainkat, azzal csökken a kamionforgalom és a szintén szörnyen légszennyező tengeri hajózás is. Túlléptük már az életszínvonal maximumát, ezentúl nem a tudomány, technológia határozza meg életminőségünket, hanem más népek demográfiája és esztelen háborúzása…

Még így is sokkal jobb dolgunk van és lesz, mint régebben bárkinek a világon, illetve van ma, a világ legnagyobb részén. Ezt tudatosítva magunkban, könnyebb lesz elviselni a várható megrázkódtatásokat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....