Rögtönzött sajtótájékoztatót tart néhány autós zsurnalisztának az egyik vezető gépjármű-márka magyarországi importőrének marketingvezetője. Érthető és jogos büszkeséggel sorolja eredményeiket: a terveket túlszárnyalva többet adtak el az előző évinél, bevételük és nyereségük növekedett, ők lettek a „bezzeg-gyerekek” a régióban. Jól ismerték fel és kihasználták a piaci lehetőségeket, megfelelve az állandó növekedési elvárásoknak. Utána, már kettesben megkérdezem: Nem gondolod, hogy valamennyi cég folytonos növekedése fenntarthatatlan, és erre törekedni fenntarthatatlanná teszi a világ jelenleg érvényes gazdasági-társadalmi modelljét? Dehogynem, feleli, egyformán gondolkodunk erről, de ha nem azt kommunikálnám a nyilvánosság felé, amit imént hallottatok, hamar kipenderítenének az állásomból...

Párizsi Autószalon....anno.... 

Hasonlót veszek észre egy-egy külföldi sajtóúton, ahol reptéren, repülőgépen bőséges alkalom nyílik beszélgetni az újságíró kollégákkal. Többféle médiumot képviselő, különféle életkorú és végzettségű, alkalmasint eltérő életpreferenciákat követő, színes társaság ez. Mégis van olyan téma, amelyben teljes az összhang. Mindenki egyetért, hogy az aktuális autó, amelynek nemzetközi sajtóbemutatójára gyűltünk össze, fölöslegesen nagy teljesítményű, legálisan és józanul szinte sohasem kihasználhatóan dinamikus és esztelenül drága – egy jókora szög az élhető világ koporsójában. További közös nevező a vélekedésekben, hogy nem sokáig tarthatók fenn a jelenlegi trendek, tendenciák és fejlődési célok. Aztán hazaérünk, megjelennek a publikációk, amelyek vagy tömjénfüstölőt lengetnek a bemutatott kocsi körül, vagy legalábbis sokkal visszafogottabban nyilatkoznak a kétségtelen előnyei mellett ugyanilyen nyilvánvaló káros hatásairól, mint megfelelne a szerzők élőszóban nemrég kifejtett meggyőződésének.

Változhatnak a nézőpontok.

Miért? Mert legyen a publikáció nyomtatott újság, online-médium vagy videó-blog, lényegében mindegyik az autóipar és autókereskedelem pörgéséből él, és elemi érdeke csatlakozni a marketing sziréndalához. A személyes vélemény megmarad magánbeszélgetések keretei között, ezáltal pedig némiképp aszimmetrikus marad az olvasók/nézők tájékoztatása.

Ez a jelenség ráirányítja a figyelmet az „írástudók felelősségére”. Természetesen el kell ismerni és el is kell mondani, hogy a mai autók sokkal, sőt esetenként összehasonlíthatatlanul fejlettebbek, biztonságosabbak, komfortosabbak, dinamikusabbak, környezetkímélőbbek a korábbiaknál, sőt akár gazdasági előnyeik is lehetnek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyi terhet levesznek sofőrjük válláról, és milyen nagyszerűen segítik saját vezetésüket. Ugyanakkor a teljes körű tájékoztatáshoz hozzá tartozik annak felmutatása is, hogy ekkora szellemi, anyagi, technológiai értéket, mint egy korszerű gépkocsi, nem lenne szabad ily rövid élettartamra tervezni és gyártani, sőt a dizájnnal, illetve gyorsan változó elektronikus felszerelésekkel mesterségesen avultatni. Nem növelni kellene az eladási darabszámokat, hanem az élettartam megnyújtásával inkább csökkenteni, hiszen különben túlzottan megterheljük Földünket.

Autóipar: merre visz az út?

Csakhogy egy ilyen felfogásnak ellentmond a cégek működési módja. Valamennyi a részvényesei kezében van, és ők nyereségességet, osztalékot követelnek. Az igazgató addig maradhat pozíciójában, amíg teljesíti ezen elvárást. Tehát igyekszik felsrófolni a gyártást és a bevételt, kerül, amibe kerül a természetnek és az emberiségnek. Minden egyes vállalat örökösen növekedni akar, mint Ezópus és La Fontaine békája, amely megirigyelve az ökör nagyságát, addig fújta fel magát, míg ki nem pukkadt. Márpedig ha kipukkadnak, vagy jelentősen lelassulnak ezek a tech-óriások, amelyek egy-egy ország legnagyobb foglalkoztatói közé tartoznak, és a GDP jelentős hányadát adják, akkor nagy baj lesz.

Úgy vélem, hogy átlagon felül okos, intelligens, képzett emberként a cégvezérek is látják mindezt, sőt valószínűleg a részvényesek közül is sokan. El tudom képzelni, hogy némelyikük cinkosan rám kacsintana: Hát bizony, így van ez, de olyan óriási a személyes jövedelmünkben megnyilvánuló különbség, ugyanakkor oly elenyésző hatása lenne a globális folyamatokra, ha lemondanánk egy részéről, hogy győz a kísértés! Így aztán minden folyik tovább az eddigi mederben.

Realistaként tudomásul véve a világ működésének módját, azért nem árt időnként rámutatni, hogy képletesen olyan önvezető, szuper-kényelmes villanyautóban ülünk, amely nagy sebességgel, de a piros mező felé tartó hatótáv-mutatóval suhan egy pusztaságban, ahol nem találni akkutöltőt. Jó, hogy kihasználjuk korunk lehetőségeit, de őszintén kellene szólni a távolabbi kilátásokról is – kettős beszéd helyett felvilágosítani a hedonista bódulatban fogyasztókat, akik között ott vannak az említett részvényesek is.