Google

A Google robotautói 11 kisebb baleset részesei voltak hat év alatt

2015.05.12.

A balesetek közül egyetlen alkalommal sem a robotautók idézték elő az ütközést, és sérülés sem történt soha.

A Google vezető nélküli, automatikus autói 11 kisebb baleset részesei voltak hat év alatt, ám egyetlen alkalommal sem a robotautók idézték elő az ütközést, és sérülés sem történt soha - közölte Chris Urmson, a projekt vezetője a medium.com portállal.

Hétszer mentek bele más sofőrök Google-autóba, bár csak a robotkocsik oldalát húzták meg. Egy ütközésnél egy másik kocsi egy stoptáblának gurult. "Aki elég időt tölt az utakon, azzal balesetek történnek, akár vezető nélküli, akár hagyományos autóban ül" - foglalta össze Urmson.


A több mint húsz robotautóból álló Google-flotta hat év alatt több mint 2,7 millió kilométert futott, ebből mintegy 1,6 millió kilométert robotüzemmódban, többnyire országutakon és autópályákon. Nagyjából két éve azonban már Mountain View-ban, a Goolge székhelyének otthont adó kaliforniai városban is közlekednek a robotautók.

A tesztautókban mindig ül egy úgynevezett biztonsági sofőr, aki átveheti az irányítást. A projektvezető beszámolója óta a Consumer Watchdog fogyasztóvédelmi szervezet felszólította a Google-t, hogy tegye közzé a robotautók baleseteiről szóló jelentéseket.

A szervezet szerint "hihetetlen, hogy a cég kormánykerék, fék- és gázpedál nélkül akarja eladni az autóit, így a benne ülőknek semmiféle lehetősége sem marad, hogy vészhelyzetben átvegyék az irányítást".

Az internetóriás 2010 őszén mutatta be a 2009-től kezdve fejlesztett, vezető nélküli autóit. Azóta több autógyár is elkezdte saját robotjárműprojektjét. Szakértők azzal számolnak, hogy 2020-ra rendszeresen felbukkannak a számítógép irányította kocsik a közúti forgalomban.

Öt másik cég, amely vezető nélküli autókkal kísérletezik Kalifornia útjain, azt közölte az AP-hírügynökséggel, hogy egyetlen balesetük sem volt. Egyedül a Delphi Automotive ismert el egy balesetet, de tagadja, hogy saját hibájából következett be.

Kaliforniában eddig összesen 48 tesztautó kapott engedélyt a közúti forgalomban való részvételre. Működtetőik szeptember óta kötelesek jelezni a hatóságoknak minden balesetet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....